Több mint ezer esztendeje élt és uralkodott az a király, aki nélkül ma talán nem is létezne Magyarország. I. Szent István (969?–1038), eredeti nevén Vajk, Géza fejedelem és az erdélyi főúr lányának, Saroltnak a fia volt. Géza, habár élete végéig megtartotta pogány vallási szokásait, döntő történelmi fordulatot jelentett, hogy megkeresztelkedett, valamint hozzákezdett a nomád törzsi rendszer felszámolásához. Változás történt a külpolitikában is, a nyugati keresztény államokkal való háborúzás helyett baráti és szövetségen alapuló kapcsolatok kialakításán fáradozott. A keresztény Európához való közeledést mégis talán az tükrözi legjobban, hogy fiát, Vajkot, aki a keresztségben az István nevet kapta, püspökök és papok nevelték az egyház értékeinek és tanításainak szellemében.
A KORONÁZÁS ÉS AZ ÁLLAMALAPÍTÁS
Géza halála után a fejedelmi trónt István fia örökölte. A magyar vezető rétegen belül azonban sokan ellenezték Géza reformjait. A hagyományos törzsi rendszerhez és pogány kultuszokhoz ragaszkodó urak megtagadták István trónutódlását, és az ősi törzsi szokásoknak megfelelően Koppányt, az uralkodócsalád legidősebb tagját tekintették fejedelemnek. Véres harcok árán Istvánnak sikerült legyőznie a lázadókat, melyekben maga Koppány is elesett, akinek holttestét a történelmi források szerint István parancsára felnégyelték, és elrettentésképpen testrészeit három különböző vár kapujára tűzték, a negyediket pedig elküldte nagybátyjának, Erdély gyulájának (a törzsi Magyarország idején Erdély uralkodója a gyula titulust viselte).
Ezzel egyidőben István minden erejével támogatta a kereszténység terjesztését országában. Nyugat-Európa különböző vidékeiről érkeztek misszionáriusok, legkiemelkedőbbek azonban a Benedek-szerzetesrend tagjai (bencések) bizonyultak, akik elsőként alapítottak kolostorokat és monostorokat Magyarországon. Hatalmának megszilárdítását követően és a kereszténység kiemelkedően gyors és sikeres terjeszkedésének köszönhetően István a hatalmát a korszerű, feudális Európához hű jelképpel, királyi koronával akarta törvényesíteni. E célból magához a pápához, II. Szilveszterhez fordult, aki nagyra értékelte István hittérítő törekvéseit, és teljesítette kérését: koronát küldött neki és áldását adta rá. A krónikások szerint a koronázás ünnepélyes ceremóniája 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén történt.
A királyi cím megszerzése azonban még nem jelentette István számára az ország egésze feletti hatalmat. A Tiszántúl déli részei és a Maros-mente Ajtony uralma alatt álltak, aki magát fejedelemnek kiáltotta ki és megtagadta, hogy behódoljon Istvánnak. Az ifjú király azonban szövetségesére lelt az erdélyi gyula személyében, akinek segítségével sikerült legyőzni Ajtony seregeit. Ajtony bukásával elesett az utolsó jelentős törzsi uralkodó, aki még ellenszegült Istvánnak.
A törzsi rendszer felszámolásával István király megszervezte az ország közigazgatását. Létrehozta a vármegyerendszert, amely biztosította a királyi hatalom érvényesülését az ország minden részében. A vármegyék kormányzásáért és igazgatásáért az ispánok feleltek, akiket személyesen a király nevezett ki. Az egyház megszilárdítására tíz püspökséget és számos Benedek-rendi monostort alapított, törvényeiben pedig előírta a vasárnapi misén való részvételt, a templomépítést és a keresztény szokások betartását.
URALKODÓI ÖRÖKSÉG
István király egyben Magyarország első törvényhozója is volt. Két törvénykönyve ismert számunkra, amelyek elsősorban a keresztény egyház védelméről, a személyi biztonság szavatolásáról és a királyi, valamint állami birtokról szólnak. Törvényei egyszerre szolgálták a keresztény erkölcs terjesztését és az állami rend megszilárdítását. Bár kemény kézzel számolt le a bűnözőkkel, célja mindig az ország egységének megőrzése maradt.
Felesége, Gizella bajor hercegnő révén a magyar királyi udvar szoros kapcsolatba került a Német-római Birodalommal, és István ezzel is erősítette országának nemzetközi elismertségét. Egyetlen fiát és trónörökösét, Imre herceget azonban korán elveszítette, így halála után dinasztikus válság alakult ki.
A SZENT KIRÁLY
István 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján halt meg. 1083-ban I. László király közbenjárására szentté avatták, és ezzel a magyar történelem első szent királyává vált. Kultusza gyorsan elterjedt, tisztelete nemcsak Magyarországon, hanem Európa más részein is ismert és elismert volt.
Ma Szent István nemcsak vallási, hanem nemzeti szimbólum is. Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén minden évben rá és művére emlékezünk: arra az uralkodóra, aki a nomád törzsszövetségből megszervezte a keresztény magyar királyságot, és ezzel több mint ezer évre meghatározta a nemzet történelmét.
