Friss vízvizsgálat: biztonságos a fürdőzés a Tisza óbecsei és péterrévei strandjain

Megjelentek a Vajdasági Közegészségügyi Intézet legfrissebb vízminőségi vizsgálatának eredményei. Az Óbecsei Községi Közigazgatási Hivatal tájékoztatása szerint a mintavétel július 20-án történt, a hivatalos szakvélemény pedig július 29-én készült el.

Péterrévén, a Tisza-parti strandon vett vízminta a vizsgálatok alapján jó ökológiai állapotú. A víz megfelel a II. osztályú felszíni vizekre vonatkozó hazai előírásoknak és a WHO ajánlásainak is, ezért a strand biztonságosan használható fürdőzésre és egyéb vízi rekreációra – olvasható a közleményben.

Hasonló eredmények születtek az óbecsei kempingtelepnél található tiszai fürdőhelyen is. A víz jó ökológiai állapotú, megfelel a II. osztály követelményeinek, így a fürdőzés és a vízi rekreáció itt is biztonságos.

A Duna–Tisza–Duna-csatorna (DTD-csatorna) óbecsei szakaszán vett vízminta ugyanakkor gyenge ökológiai állapotot mutatott. A megváltozott mikrobiológiai paraméterek miatt a víz a IV. osztályba sorolható. Ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a csatornában való fürdőzés, vízi sport vagy egyéb vízi rekreáció után minden esetben zuhanyozzanak le az érintettek.

A községi közigazgatási hivatal közlése szerint a felszíni vizek minőségét a jövőben is rendszeresen ellenőrzik, a vizsgálatok eredményeiről pedig folyamatosan tájékoztatják a lakosságot.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT