Magyarország és Szerbia felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető Dubravka Đedović Handanović szerb energiaminiszterrel folytatott egyeztetését követően számolt be arról, hogy megállapodtak az előkészítési folyamat felgyorsításáról. Az új szállítási útvonal – hangsúlyozta – jelentősen javítja majd a két ország olajellátásának biztonságát.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy amennyiben a Mol véglegesíti a szerb olajvállalat megvásárlásáról szóló szerződést, három szárazfölddel körülvett ország – Szlovákia, Magyarország és Szerbia – olajpiacai összehangoltan működhetnek majd. Ez – fogalmazott – tovább növeli az ellenálló képességet az „ukrán típusú politikai zsarolásokkal” szemben. A magyar kormány minden lehetséges támogatást megad a Mol számára az ügylet lezárásához.
DIVERZIFIKÁCIÓ IGEN, DRÁGÁBB ENERGIA NEM
A miniszter Washingtonban, a Transzatlanti Földgáz-Együttműködési Csúcstalálkozón arról beszélt, hogy Magyarország nyitott az energiaforrások diverzifikációjára, de nem hajlandó az olcsó és megbízható forrásokat drágább és kevésbé stabil alternatívákra cserélni, mert ez a rezsicsökkentés feladásával járna.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint hangsúlyozta: a magyar kormány nem ideológiai, hanem fizikai és matematikai kérdésként tekint az energiaellátásra. Rámutatott, hogy Magyarország tengerparttal nem rendelkező országként erősen függ a rendelkezésre álló infrastruktúrától.
„Ha nincsen vezeték, nincsen földgáz” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarország hat szomszédjával már összekapcsolta hálózatait, de az ellátás biztonsága a szomszédos országok beruházásaitól is függ.
Szijjártó Péter üdvözölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter azon kijelentését, miszerint az energiaellátás kérdésében tiszteletben kell tartani a földrajzi adottságokat, és pozitívan értékelte, hogy Donald Trump amerikai elnök korábban mentességet biztosított Magyarország számára az orosz energiaszektort érintő szankciók alól.
VERTIKÁLIS FOLYOSÓ ÉS ALTERNATÍV FORRÁSOK
A miniszter beszélt az úgynevezett Vertikális Folyosó projektről is, amelyhez Magyarország csatlakozott. Ugyanakkor rámutatott: a jelenlegi kapacitás nem elegendő Magyarország teljes ellátására, ráadásul az ezen az útvonalon érkező szállítások mintegy 20 százalékkal drágábbak, mint más – például a Török Áramlaton keresztüli – útvonalak.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy már zajlik a török földgáz szállítása Magyarországra, amellyel hazánk lett az első nem szomszédos ország, ahová Törökország exportál. Emellett elindult az azeri gázszállítás is.
Tájékoztatása szerint a magyar kormány hosszú távú földgázvásárlási szerződést kötött az amerikai Chevronnal és a ConocoPhillips-szel, valamint tárgyalásokat folytat Romániával a jövőbeni import lehetőségéről.
ÚJ IDŐSZAK A MAGYAR–AMERIKAI ENERGETIKAI KAPCSOLATOKBAN
Washingtoni tárgyalásai során Szijjártó Péter Doug Burgum amerikai belügyminiszterrel és Chris Wright energiaügyi miniszterrel is egyeztetett. A minisztériumi közlemény szerint a tárcavezető úgy fogalmazott: új időszak, „aranykor” kezdődött a magyar–amerikai kapcsolatokban.
Kiemelte, hogy az Egyesült Államok érdekelt Magyarország energetikai sikerében, különösen a nukleáris együttműködés területén. Hozzátette: Magyarország bővíteni kívánja nukleáris kapacitásait, amely fejlesztésekben az amerikai fél is részt kíván venni.
Szijjártó Péter összegzése szerint az Egyesült Államok praktikus, nem ideológiai alapon közelíti meg az energiaellátás kérdését, ami összhangban áll a magyar kormány álláspontjával.
(MTI)







