Február végén indul a teherforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán

Február 27-én megnyitják a teherforgalom előtt a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát, a tesztüzem már el is kezdődött – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter a Közlekedésinfón, Budapesten.

A tárcavezető közlése szerint a pálya teherforgalmi kihasználtsága teljes, azaz 100 százalékos lesz, ami fontos lépés a magyarországi és a térségi áruszállítás erősítésében.

A személyforgalom elindítása február végére vagy március elejére várható, ennek pontos időpontja attól függ, mikor zárul le a miniszter által elrendelt biztonsági felülvizsgálat.

Lázár János elmondta: a budapesti Keleti pályaudvarról kétóránként közlekednek majd a vonatok. A menetrend szerint naponta három pár járatot a magyar, és három párat a szerb államvasút biztosít.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Budapest–Belgrád vasútvonal nemcsak a nemzetközi összeköttetést javítja, hanem jelentős előrelépést hoz a budapesti elővárosi közlekedésben is, ami különösen az ingázók számára jelent majd érzékelhető könnyebbséget.

Archív fotó: Wikimedia Commons

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT