Erős mezőnyben bizonyíthat a TSC a BL második selejtezőkörében

A TSC női labdarúgócsapata nehéz ellenfeleket kapott a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A topolyai együttes a klub történetében először szerepelhet ebben a rangos sorozatban, első ellenfele pedig a belga Leuven lesz.

A selejtezőt négycsapatos minitorna formájában rendezik meg, amelyből csak a győztes jut tovább a harmadik selejtezőkörbe. A második és a harmadik helyezett csapat számára ugyanakkor nem ér véget az európai kupaszereplés, hiszen ők az Európa Kupában folytathatják a küzdelmeket. A negyedik helyezett viszont búcsúzik a nemzetközi porondtól.

A másik ágon az ukrán Metalist és a török Fenerbahce csap össze. Amennyiben a TSC legyőzi a Leuvent, a döntőben ennek a párharcnak a győztesével találkozik. Vereség esetén pedig a bronzmérkőzésen lép pályára a másik elődöntő vesztesével szemben.

A minitorna házigazdáját a résztvevő klubok közös megegyezéssel jelölhetik ki, de végső esetben az UEFA dönt a helyszínről. Így az sem kizárt, hogy a topolyai szurkolók ismét nemzetközi mérkőzéseket láthatnak a TSC Arénában.

Az elődöntőket augusztus 5-én rendezik, míg a döntőre és a bronzmérkőzésre augusztus 8-án kerül sor.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában