A régészeti leletek szerint Parajd térsége már az őskorban is lakott lehetett. Gyakran említik, hogy a felszíni sókitermelés már a római korban megkezdődött, ezt azonban a helyi ásatások mindmáig nem igazolták. Írásos forrás először 1405-ben említi a parajdi sót: Luxemburgi Zsigmond király ekkor megtiltotta, hogy bárki saját birtokán sóbányát nyisson.
A sóbánya a középkortól a Habsburg-korig
A középkorban az erdélyi székelyek hosszú ideig szabadon bányászhattak és kereskedhettek sóval; Parajd sóját a 15. századtól „székely só” néven emlegették, és ez biztosított évszázadokon át megélhetést a Sóvidék népének. Az 1562-es székely felkelés leverése után János Zsigmond fejedelem a kincstár javára lefoglalta a parajdi bányát, megszüntetve e kiváltságot.
Erdély Habsburg fennhatóság alá kerülése után, 1714-től a parajdi bánya ismét az udvari kincstár felügyelete alá tartozott. A bécsi kormányzat magas sóárai miatt a 18. század közepére visszaesett a helyi só értékesítése, és megjelent az olcsóbb havasalföldi só csempészete. A kitermelés fellendítésére 1762-ben megnyitották az első föld alatti harangaknát (József-bánya), majd 1787-ben a bányát a bécsi kincstár tulajdonába vették, és megindult a módszeres, iparszerű sófejtés. A 19. században folyamatosan bővült a bánya újabb aknákkal, megalapozva Parajd jelenlegi kiterjedt bányarendszerét.
A sókitermelés gazdasági jelentősége
A só évszázadokon át az állam egyik fő bevételi forrása volt; a királyi hatalom sómonopóliummal biztosította, hogy a kitermelés nyeresége az államkincstárt gyarapítsa. Parajd a 15–16. századra az egyik legnagyobb termelésű bányává vált, százával foglalkoztatva bányászokat, és a 19. századra szinte egész Erdélyt ellátta sóval.
A 20. század változásai
1920-ban a trianoni döntés nyomán Erdély (így Parajd is) Romániához került. 1948-ban a kommunista rendszer államosította a bányát, és az ipari igények érdekében fokozott kitermelést folytatott. A szocializmus évtizedeiben modernizálták és bővítették a bányát, új mélyszinti aknákat (Dózsa, Telegdy) nyitva. A rendszerváltás idejére a parajdi bánya működése kettős funkciójúvá vált: a hagyományos sókitermelés mellett egyre nagyobb szerepet kapott a turisztikai és gyógyászati hasznosítás.
A bánya mai szerepe – turizmus és gyógyászat
A parajdi sóbánya egyik kivilágított föld alatti kamrája, amelyet turisztikai és gyógyászati célokra hasznosítanak.
A parajdi sóbánya ma egyszerre ipari üzem és látványos idegenforgalmi, illetve gyógyászati helyszín. Sós, allergénmentes levegője jótékony hatású a légzőszervi betegségekre, ezért a mélyben kialakított tárnákban speleoterápiás kezelőközpont működik, amely betegek ezreit vonzza gyógyulni. Emellett a hatalmas föld alatti csarnokok egyedi turistalátványossággá váltak: a látogatók a mélybe leereszkedve múzeumot, játszótereket, étkezőket és egy sóból faragott kápolnát találnak a bányában. A létesítmény évente mintegy 400.000 látogatót fogad, így Erdély egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, és a magyar bányászati hagyomány élő emlékműve. Ezért óriási tragédia, ami most jelenleg történik ezzel a kinccsel.
