Nem lesznek többé 5.000 dináros büntetések, sem nyolcnapos fizetési határidők, és a túl hangos zenehallgatás az autóban is tilos lesz. 2026-tól a kisebb közlekedési kihágásokért is akár 50.000 dináros bírságot lehet majd kiszabni – mindez része a közlekedésbiztonsági törvény új és eddig legszigorúbb változatának, amely várhatóan 2026 januárjában lép hatályba.
Slaviša Lakićević, a közlekedésrendészet vezetője az új intézkedésekkel kapcsolatban elmondta, céljuk egyértelműen a közlekedésbiztonság javítása. Mint elmondta, a korábbi, 3000–5000 dináros bírságok elveszítették visszatartó erejüket, különösen, mivel nyolc napon belüli fizetés esetén kedvezmény járt, vagyis a büntetés összege megfeleződött. Ezért jelentősen emelni fogják a büntetési tételeket a közlekedésbiztonsági törvény 334., 333. és 332a. szakaszai esetében. A mostani javaslat szerint ezek a bírságok 10.000, 15.000 és 20.000 dinárra emelkednek.
Lakićević példaként említette azt az esetet is, amikor valaki nem engedi be maga elé azt a sofőrt, aki irányjelzővel jelez, hogy sávot váltana, mivel az ő sávja le van zárva. Ez eddig ritkán került büntetésre, de a jövőben 3000 helyett 10.000 dináros bírság járhat érte.
Az eddig 5000 dináros kihágások – például a követési távolság be nem tartása vagy a lakott területen belüli 10–20 km/h sebességtúllépés – 15.000 dinárra emelkednek. A jelenlegi 10.000 dináros bírságokat 20.000 dinárra növelik, míg egyes enyhébbnek minősülő szabálysértésekért is akár 50.000 dinárt is ki lehet majd szabni.
Ez vonatkozik például a lakott területen belüli 20–30 km/h sebességtúllépésre, bukósisak nélküli motorkerékpár-, moped- vagy elektromosroller-használatra is.
A biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve a mobiltelefon használata szintén 50.000 dináros bírságot vonhat maga után. A törvény módosítása érinti a túl hangos zenehallgatást is, ha az akadályozza a vezetőt abban, hogy érzékelje környezetét és a többi közlekedőt.
További fontos változás, hogy megszűnik a nyolcnapos kedvezményes fizetési lehetőség. Azok a személyek, akik ugyanazt a kihágást másodszor is elkövetik, nem fizethetik többé a bírság felét kedvezményesen. Harmadik, negyedik vagy további ismétlődés esetén a bírság mértékét minden alkalommal 50 százalékkal megemelik.
Tervben van a szigorítás az alkoholt vagy pszichoaktív anyagokat fogyasztó sofőrök esetében is. Emelnék a büntetőpontok számát, és ugyanígy büntetőpont járhatna a biztonsági öv használatának elmulasztásáért, illetve a mobiltelefon helytelen használatáért is. A szakértői munkacsoport már befejezte a közlekedési szabályokra vonatkozó módosításokat, jelenleg a szankciók kialakítása zajlik. A folyamat során konzultálnak a fellebbviteli szabálysértési bírósággal, az elsőfokú bírókkal, az igazságügyi minisztériummal és más szakértőkkel.
Egy különösen szigorú javaslat szerint, ha valaki ittasan vezet és a járműben 14 évnél (vagy akár 12 évnél) fiatalabb gyermek is tartózkodik, automatikusan szigorított pénzbírságot, büntetőpontokat és kötelező védelmi intézkedéseket kap.
Forrás: vajma.info







