Megjelent a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2026/2027-es tanévre szóló középiskolai ösztöndíjpályázata. Az eddigi ötezer dinárról hétezer dinárra emelkedik a támogatás összege, amelyben idén összesen 1200 diák részesülhet – közölte Facebook-oldalán az MNT.
A pályázatra azok a kiskorú tanulók jelentkezhetnek szüleik vagy törvényes képviselőik útján, akik első alkalommal iratkoztak be valamely szerbiai középiskola magyar tannyelvű első osztályába, és korábban még nem részesültek az MNT középiskolai ösztöndíjtámogatásában.
A sikeresen pályázó diákok egyszeri, nettó hétezer dináros támogatást kapnak.
A jelentkezési határidő november 16. A pályázatokat kizárólag az MNT Kelep elektronikus pályázati rendszerén keresztül lehet benyújtani. Az online űrlap kitöltése és véglegesítése után annak két nyomtatott példányát is le kell adni a CMH-irodák valamelyikében.
A program célja a magyar nyelven tanuló középiskolások támogatása, valamint a szülőföldön történő továbbtanulás ösztönzése. A pályázaton való részvétel nem zárja ki, hogy a diákok más intézmények vagy önkormányzatok ösztöndíjaira is jelentkezzenek.
Az elbírálás eredményéről a pályázókat elektronikus úton értesítik.
A támogatási program Magyarország Kormányának támogatásával, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósul meg.
A részletes pályázati feltételek és a teljes felhívás a Magyar Nemzeti Tanács honlapján érhetők el.







