Emberelőnyben szenvedett vereséget a Crvena Zvezda Szombathelyen a BL-selejtezőben

A Crvena zvezda férfi labdarúgócsapata 1–0-s vereséget szenvedett a Hapoel Beer-Seva ellen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. A semleges helyszínen, a magyarországi Szombathelyen rendezett találkozón az izraeli együttes Zahí Ahmed 38. percben szerzett góljával szerezte meg a győzelmet.

A mérkőzés egyedüli találatát a belgrádiak kapusa, Matheus és az újoncként bemutatkozó Derrick Lukcassen közötti félreértés előzte meg, amit Ahmed könyörtelenül kihasznált.

Dejan Stanković kiválasztottjai a mérkőzés 60. percében emberelőnybe kerültek, amikor Baltaxát kiállította a játékvezető. A védő egyetlen támadáson belül két sárga lapot is begyűjtött: előbb Bukarit rántotta vissza, majd Seol ellen szabálytalankodott, így a Hapoel emberhátrányba került.

A létszámfölény ellenére a Crvena zvezda mégsem tudott egyenlíteni, így egygólos hátrányból várhatja a visszavágót, amelyet egy hét múlva rendeznek Belgrádban.

A párharc továbbra is nyitott, így a szerb bajnok hazai pályán még kiharcolhatja a továbbjutást a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójába.

Címlapkép: Crvena Zvezda

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában