Elkezdődött Topolyán a Lake Fest

Pénteken hivatalosan is kezdetét vette harmadik alkalommal a Topolyai-tó félszigetén a Lake Fest. Az első napra több ezer látogató érkezett, az egyik sztár fellépő pedig a magyarországi BSW zenekar volt.

A magyarországi zenekar lendületes előadása hamar magával ragadta a közönséget és sokan kifejezetten miattuk jöttek el a fesztiválra.

„Nekünk egy nagyon jó visszaigazolás igazából, hogy a zene az úgy összeköt embereket, hogy az országhatárok nem feltétlenül szólnak ebbe bele, és persze nagyon hálásak vagyunk, amikor eljövünk egy viszonylag távoli helyre, és itt is ugyanolyan szeretettel fogadnak minket. Ez egy tök jó visszaigazolás nekünk, úgyhogy köszönjük szépen. Reméljük, hogy érkezünk még.” – fogalmazott Sziklai Mátyás, a BSW rappere.

A Lake Fest a topolyai önkormányzat kezdeményezésére jött létre 2022-ben azzal a céllal, hogy a vajdasági fiataloknak is legyen lehetőségük kimozdulni, minőségesen szórakozni, közösséget építeni és barátkozni – mondta Kornja Katarina, a fesztivál sajtóreferense.

A fesztivál ma este folytatódik, a fellépők palettáját pedig egyebek mellett Amna, Nikolija, a THCF, az iLektro és a Halott pénz is színesíti.

Forrás és címlapkép: Pannon RTV

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT