Elindult a belgrádi metró első vonalának tervezése, 32 önvezető szerelvényt szállítanak

A francia Alstom megkezdte a belgrádi metró első vonalának tervezési szakaszát, miután a projekt finanszírozását – mintegy 915 millió euró értékben – sikerült biztosítani – tájékoztat az ekapija.

A vállalat közlése szerint ezzel teljesültek a kivitelezés megindításának feltételei, és a szerződés pénzügyi lezárása után a projekt a megvalósítás következő fázisába lépett. Az Alstom és a szerb építésügyi minisztérium 2025. december 19-én írta alá a megállapodást a belgrádi metró első vonalának első ütemére vonatkozó közlekedési rendszer tervezéséről és kiépítéséről, egy időben a Szerbia és Franciaország közötti pénzügyi együttműködési protokoll aláírásával.

A finanszírozás francia támogatási csomagot is tartalmaz: mintegy 150 millió euró közvetlen állami hitelt, valamint legfeljebb 530 millió euró értékű, garanciákkal biztosított kereskedelmi kölcsönt, míg a fennmaradó összeget a Szerb Köztársaság állami forrásokból biztosítja.

A beruházás keretében egy 15 kilométer hosszú metróvonal épül a Makiško polje és Karaburma közötti szakaszon, összesen 15 állomással és mintegy 11 kilométernyi alagúttal. A projekt részeként az Alstom 32 darab, egyenként háromkocsis, automata üzemű Metropolis típusú szerelvényt szállít.

A vállalat a járművek mellett jelző- és távközlési rendszert, energiaellátást, pályát, peronbiztonsági ajtókat, járműtelepi berendezéseket, központi irányítóközpontot, valamint kiberbiztonsági rendszereket is szállít.

A metróvonal az Alstom Urbalis CBTC technológiájával működik majd, amely lehetővé teszi a teljesen automatizált, nagy kapacitású és megbízható közlekedést. A szerelvényeket a vállalat franciaországi, valenciennes-i gyárában készítik.

A közlés szerint az automata metró bevezetése növeli a járatsűrűséget, az utaskapacitást és az üzembiztonságot, miközben akár 90 másodperces követési idő is elérhetővé válik. A projekt célja Belgrád közösségi közlekedésének korszerűsítése, valamint a forgalmi torlódások csökkentése és a fenntartható városi közlekedés erősítése.

Fotó: Instagram/Siniša Mali

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT