Hétfőn Belgrádban elhunyt Nebojša Pavković, a Jugoszláv Hadsereg egykori vezérkari főnöke, akit háborús bűnök miatt ítéltek el – számolt be róla több szerb hírforrás. A hírt Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke, korábbi miniszterelnök erősítette meg az Instagram-oldalán.
A 79 éves Pavković szeptember végén, egészségi okokra hivatkozva, büntetésének lejárta előtt szabadlábra került, hogy orvosi kezelést kapjon Szerbiában. Finnországi börtönéből hazaszállítása után a belgrádi katonai kórházban ápolták, ahol életét vesztette.
Pavkovićot 2009-ben a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 22 év szabadságvesztésre ítélte az 1998–1999-es koszovói háború során elkövetett bűncselekmények miatt, amelyek során albán civilek estek áldozatul. Az ítéletet 2014-ben jogerősen megerősítették.
A volt tábornok a 2000-es évek elején Slobodan Milošević jugoszláv elnök közeli bizalmasának számított, és 2005-ben önként adta fel magát a hágai bíróságnak.
Archív fotó: mondo.rs