Szeptember 6-tól kezdik alkalmazni a Szerbiai Posta új, magasabb árjegyzékét az országon belüli postaforgalomban az úgynevezett fenntartott postai szolgáltatások esetében.
Az új határozat és az új árjegyzék ma jelent meg a Hivatalos Közlönyben, és a közlés szerint a megjelenéstől számított 30 nap múlva lép életbe, ami összhangban van a fogyasztóvédelmi törvénnyel.
Az új árjegyzék szerint egy 20 grammos levél elküldése 60 dinárba kerül, ennek a szolgáltatásnak a jelenlegi ára 48 dinár.
A valamivel nehezebb (50 grammos) levelekért 72 dinárt kell fizetni, ez a szolgáltatás jelenleg 58 dinárba kerül.
A posta szolgáltatásaihoz folyamodó polgárok továbbra is kedvezményt kapnak nagyobb mennyiségű, legfeljebb 50 gramm súlyú levelek feladásakor.
Havi 50 ezer és 250 ezer darab közötti mennyiség esetén 2,5 százalékos a kedvezmény. Havi kétmillió felett elküldött levél esetén legfeljebb 17,5 százalékos lehet a kedvezmény, ami az új árjegyzékben is így marad.
A 20 gramm súlyig terjedő nyomtatott kiadványok feladása az új árlista szerint 43 dinárba kerül (most 34 dinár), míg a 21-50 grammos tömegért 52 dinárt kell majd fizetni (most 41 dinárt).
Drágulnak a szolgáltatások a feladók esetében is.
A tértivevényes ajánlott küldemény feladása 60 dinárba kerül (most 48 dinár). Ugyanennyibe kerül a „személyes átvétellel” megjelölt csomagok kézbesítése is.
A PostNettel küldött pénz szolgáltatásának ára nem fog változni.
A Posta az új árlista szerint 1.000 dináros összeg kifizetéséig 25 dinárt, ennél nagyobb pénzösszeg feladása esetén pedig 2,5 százalékot számít fel.
Forrás: VajdaságMA