Rendben indult az új tanév Vajdaságban, ahol 1279 kisdiák kezdte meg tanulmányait magyar nyelven – közölte kedd reggel a Szabadkai Magyar Rádióban Dr. Pásztor Bálint. Kiemelte az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolát, amelyet 2019-ben a közösség összefogásával mentettek meg a bezárástól, azóta pedig 240 ezer euró fejlesztés érkezett az intézménybe, ebből 228 ezer euró tartományi forrásból.
A politikus beszámolt a Nacsa Lőrinccel folytatott egyeztetésekről is, amelyek a támogatáspolitikára, valamint a vajdasági magyar közösség szempontjából kiemelt intézményekre vonatkoztak, így a Pannon RTV-re, a Szabadkai Magyar Rádióra, az Európa Kollégiumra és a Vackor Óvodára. Ugyanakkor a helyi közösségek számára fontos fejlesztések is folytatódnak, például templom- és székházfelújítások, valamint kulturális intézmények támogatása.
A gazdasági fejlesztésekkel kapcsolatban Pásztor hangsúlyozta, hogy elindult a Prosperitati Alapítvány ötödik Vajdasági Mentorprogramja, amelyben már nemcsak kezdő vállalkozók, hanem tapasztaltabb cégvezetők is részt vehetnek. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években 200 mentorált és 35 mentor kapcsolódott be a programba. Emellett szeptember 25–26-án ismét megszervezik a Connect & Grow palicsi üzleti konferenciát, amelyet Vajdaság egyetlen magyar nyelvű szakmai vállalkozói fórumaként tartanak számon.
A közlekedési fejlesztések kapcsán kiemelte, hogy szeptember végén átadják a Belgrád–Budapest vasút szerbiai szakaszát, amely alapjaiban alakíthatja át a térség lehetőségeit. A menetidő Szabadkától Belgrádig 70 perc lesz, az árak 600 és 1200 dinár között mozognak. Hangsúlyozta: a teherforgalom áthelyezésével lehetővé válik, hogy a Szeged–Szabadka vonalon akár tíz pár személyvonat is közlekedjen, ami jelentős könnyítést hoz a mindennapi ingázásban.
A szerb kormány gazdasági intézkedéseit – a kereskedelmi láncok árrésének maximalizálását, a kedvezményes hiteleket, a minimálbér fokozatos emelését 550 euróig és a nyugdíjak növelését – Pásztor Bálint üdvözölte.
Az oktatás területén a Magyar Nemzeti Tanács jogászösztöndíj-programjáról beszélt, amely idén 23 hallgatót támogat, így öt év alatt már 92 fiatal részesült ösztöndíjban.
Az őszi időszak feladatai között említette a Vajdasági Magyar Szövetség taggyűlési sorozatát, a 2026 és 2033 közötti időszakra készülő második gazdaságfejlesztési stratégia egyeztetését, valamint a magyarországi választói névjegyzékbe való regisztráció elősegítését, amelyben a CMH aktivistái segítik majd a közösséget. Végezetül Dr. Pásztor Bálint arra emlékeztetett, hogy a VMSZ következetesen a közösség érdekeit szolgálja, és minden magyar gyermekért, családért és vállalkozóért dolgozik.