Dr. Pásztor Bálint: A VMSZ az új magyar kormánnyal is együtt kíván dolgozni a vajdasági magyarság érdekében

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Budapesten tárgyalt Magyar Péterrel, Magyarország hamarosan hivatalba lépő miniszterelnökével. A találkozóról szólva a VMSZ elnöke közölte: a megbeszélés nyílt, őszinte és bizakodásra okot adó volt.

Dr. Pásztor Bálint hangsúlyozta, hogy a VMSZ megalakulása óta minden magyarországi kormánnyal korrekt és partneri együttműködésre törekedett a vajdasági magyar közösség érdekében, és ez a hozzáállás az új magyar kormány esetében sem változik.

A találkozón részletesen ismertette a vajdasági magyar közösség helyzetét, az aktuális kihívásokat, az intézményrendszer működését, valamint a szerbiai politikai környezet sajátosságait. Kiemelte: a vajdasági magyarság az elmúlt évtizedek során erős intézményrendszert épített ki, amelynek működtetése közösségi érdek, és nem pártpolitikai kérdés.

A felek egyetértettek abban, hogy a nemzetpolitika jövőbeni célja továbbra is az kell legyen, hogy a vajdasági magyarok szülőföldjükön boldogulhassanak, jogaikat gyakorolhassák, intézményeik pedig eredményesen működjenek.

Dr. Pásztor Bálint megerősítette, hogy a VMSZ önálló politikai erőként továbbra is képviseli a vajdasági magyar közösséget Szerbiában, fenntartja koalíciós együttműködéseit, valamint részt vállal a Magyarország és Szerbia közötti történelmi megbékélés fenntartásában.

A tárgyaláson szó esett a levélszavazás kérdéséről is. A VMSZ elnöke kijelentette: a folyamat átlátható és ellenőrizhető, minden a magyarországi és szerbiai jogszabályoknak megfelelően zajlott.

A támogatáspolitikával kapcsolatban hangsúlyozta: a támogatások átláthatósága, eredményessége és elszámoltathatósága a VMSZ számára alapelv, ezért természetesnek tartják, hogy ezek felhasználását a jövőben is vizsgálják.

Dr. Pásztor Bálint közölte: az egyeztetéseket az új magyar kormány megválasztását követően is folytatják. Mint fogalmazott, bizakodó a jövőt illetően.

Forrás és fotó: Dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Koszovó

Újabb választások jöhetnek Koszovóban

Kedden éjfélkor lejár a koszovói köztársasági elnök megválasztására szabott határidő, a prištinai pártok között azonban továbbra sincs megállapodás. Amennyiben a