Dr. Pásztor Bálint: A tartományin is 6-os rajtszámmal

6-os számmal adta át tartományi választási listáját a Vajdasági Magyar Szövetség, tette közzé közösségi oldalán dr. Pásztor Bálint.

A lista élén Juhász Bálint áll, amelyet további 119 tettre kész magyar polgártársunk követ – tette hozzá. A bejegyzésében VMSZ megbízott elnöke úgy fogalmaz, külön bizakodásra ad okot, hogy mindössze négy óra alatt 6526-an írtak alá a szükséges 2000 fő helyett. A VMSZ a vajdasági magyar összefogást és a vajdasági autonómiát képviselve indul a megmérettetésen – írja dr. Pásztor Bálint.

Dr. Pásztor Bálint, megbízott elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „A Vajdasági Magyar Szövetség a tartományi választásokon is részt vesz, 6-os számmal indulunk a tartományi választásokon is, ahogy a köztársasági parlamenti választások esetében is ez elmondható. Szeretném megköszönni a polgároknak, hogy ilyen nagy számban támogatták aláírásukkal a tartományi választási indulásunkat. 6526-an írták alá a támogatásunkat, illetve támogatták aláírásukkal a listánkat, még a pénteki nap folyamán. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy azért nem adtuk át korábban, csak ma a listát, mert a hatos számot vártuk, hogy azonos rajtszámmal tudjunk indulni mindkét választáson.”

Forrás: PannonRTV

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT