Ivica Dačić belügyminiszter kijelentette, hogy a szerb Belügyminisztérium és a rendőrség semmit nem titkol el, és ha volt bármilyen visszaélés vagy hatáskörtúllépés a rendőrség részéről, azt a belső ellenőrzés teljes körűen kivizsgálja – írja az RTS.
Dačić arra reagált, hogy a Rektori Kollégium a Legfőbb Ügyészséghez fordult az augusztus 15-én történt rendőri fellépés miatt. A tárcavezető hangsúlyozta: az utóbbi hetekben több tucat valótlanság is megjelent a nyilvánosságban, amelyekre a rendőrség minden esetben reagált.
A belügyminiszter külön kitért Nikolina Sinđelić esetére, aki augusztus 14-én este több emberrel együtt a Knez Miloš és a Nemanjina utca sarkán törvénytelenül akadályozta a forgalmat, és – Dačić állítása szerint – a rendőröket támadásra buzdította, valamint pirotechnikai eszközökkel dobálta őket. Mint mondta, Sinđelićet a rendőrök biztonsági okokból vitték be a kormány épületébe, hogy onnan szállítsák a belgrádi rendőrségre. A kihallgatás után az ügyész csak szabálysértési eljárást látott indokoltnak, és az érintettet hajnali 3 órakor szabadon engedték. Dačić hangsúlyozta: nem történt sértegetés vagy bármiféle bántalmazás.
A miniszter emlékeztetett, hogy az utóbbi napokban 137 rendőr sérült meg a tüntetések során, miközben a rendőrséget folyamatosan a brutalitás vádjával illették. „Milyen rendőri brutalitásról beszélhet bárki, ha négy nap alatt 137 rendőr sérült meg?” – tette fel a kérdést.
Dačić hozzátette: az elmúlt kilenc hónapban a rendőrség közel 24 ezer nyilvános rendezvényt biztosított, amelyek 99 százalékát előzetesen be sem jelentették. Arra kérte a közvéleményt, hogy válassza külön a politikát és a rendőrség munkáját.
„A rendőrség nem támad, hanem megvédi magát, ha megtámadják” – hangsúlyozta Dačić, aki ismét nyugalomra intett mindenkit, és arra kérte az állampolgárokat, hogy ne terjesszenek valótlanságokat, hanem az illetékes szervekhez forduljanak.