
Július közepétől drágulnak a vonatjegyek Szerbiában
A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a rendkívüli parlamenti választásokat várhatóan néhány hónapon belül tartják meg, ugyanakkor kizárta, hogy erre

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A kompromisszum

A lejárt személyes okmányok nemcsak adminisztratív problémákat okozhatnak, hanem bizonyos esetekben pénzbírságot is vonhatnak maguk után Szerbiában. A szakemberek arra

Négy embert vettek őrizetbe hamis bizonyítványok és diplomák készítése miatt Szerbiában – számolt be róla a Blic. A gyanú szerint

A szlovén kormány várhatóan csütörtökön tárgyal arról a javaslatról, hogy megszüntessék a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső

A montenegrói vasúttársaság megerősítette, hogy az első járat már június 12-én elindul Szabadkáról a tengerpart irányába. A Tara nevű nappali

A legendás szerbiai EXIT Fesztivál 2025-ben búcsút vett hagyományos helyszínétől, az újvidéki Péterváradi erődtől. A szervezők bejelentették, hogy 2026-tól a

Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak

A tartományi oktatási titkárság négy pályázat keretében összesen csaknem 490 millió dinár támogatást ítélt oda iskolaépületek felújítására és korszerűsítésére, taneszközök

Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala, az OFAC június 16-áig adott határidőt a magyar Molnak, hogy megállapodjon az orosz Gazprommal

19-9-re nyert a szerb férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokság C csoportjának a harmadik fordulójában Izrael ellen és így 5 ponttal

Előbb a TSC csapatkapitánya Miloš Degenek a ciprusi APOEL együtteséhez igazolt, majd ezt követően két új játékos csatlakozott a topolyai

Miloš Degenek az APOEL csapatánal folytatja pályafutását – jelentette be kedd este a ciprusi klub. Az ausztrál válogatott játékos tavaly

A magyar férfi vízilabda-válogatott 13–10-re legyőzte Montenegró férfi vízilabda-válogatott együttesét a belgrádi Férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, ezzel már

Két teljes éjszakát töltött a Tátrában rekedve egy magyar extrém sportoló, miután egy hegyi úton több autóval együtt a hóviharban

Az orvosi vizsgálatok és felmérések után tegnap megtartották az első edzést is. A felkészülés részleteiről és az átigazolási tervekről is

A Serie A-ban szereplő Lazio szerződtette a TSC korábbi csatárát, Petar Ratkovot, akit a Salzburgtól igazolt 13 millió euróért –

A rendőrség a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a soron kívül elvégzett hatósági boncolás alapján nyomozás indult Dudás Miklós

Kihirdette Európa-bajnoki keretét a magyar férfi vízilabda-válogatott: Varga Zsolt szövetségi kapitány egy rutinos, ugyanakkor fiatalos lendületet is hordozó csapattal vág

Bár a szerb klasszis vasárnap még arról adott hírt közösségi bejegyzésében, hogy készül a tornára, hétfőn mégis bejelentette visszavonulását és