
Július közepétől drágulnak a vonatjegyek Szerbiában
A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a rendkívüli parlamenti választásokat várhatóan néhány hónapon belül tartják meg, ugyanakkor kizárta, hogy erre

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A kompromisszum

A lejárt személyes okmányok nemcsak adminisztratív problémákat okozhatnak, hanem bizonyos esetekben pénzbírságot is vonhatnak maguk után Szerbiában. A szakemberek arra

Négy embert vettek őrizetbe hamis bizonyítványok és diplomák készítése miatt Szerbiában – számolt be róla a Blic. A gyanú szerint

A szlovén kormány várhatóan csütörtökön tárgyal arról a javaslatról, hogy megszüntessék a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső

A montenegrói vasúttársaság megerősítette, hogy az első járat már június 12-én elindul Szabadkáról a tengerpart irányába. A Tara nevű nappali

A legendás szerbiai EXIT Fesztivál 2025-ben búcsút vett hagyományos helyszínétől, az újvidéki Péterváradi erődtől. A szervezők bejelentették, hogy 2026-tól a

Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak

A tartományi oktatási titkárság négy pályázat keretében összesen csaknem 490 millió dinár támogatást ítélt oda iskolaépületek felújítására és korszerűsítésére, taneszközök

Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala, az OFAC június 16-áig adott határidőt a magyar Molnak, hogy megállapodjon az orosz Gazprommal

A tízszeres Australian Open-győztes Novak Đoković lesz Carlos Alcaraz ellenfele a vasárnapi döntőben. A szerb klasszis maratoni meccsen, öt szettben győzte le az előző két

A Ferencváros elszenvedte első vereségét a férfi labdarúgó Európa Liga alapszakaszában, miután az utolsó fordulóban Angliában 4-0-ra kikapott a Nottingham

Az elmúlt év legkiemelkedőbb versenyzőit díjazta a Szerbiai Atlétikai Szövetség. A 23 éven aluliak, vagyis a fiatal felnőttek mezőnyében Világos
Szerdán lezárult a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025–2026-os idényének alapszakasza. Az első nyolc helyezett egyenes ágon jutott a nyolcaddöntőbe. A 9–24.

Megrázó felvételek kerültek nyilvánosságra Novak Đoković szenvedéséről az Australian Open férfi negyeddöntőjéből. A világsztár teniszező felszakadt vízhólyaggal, látványos fájdalmak közepette

A TSC Topolya hivatalosan is bejelentette Dragan Tegeltija szerződtetését. A 2006-os születésű, fiatal balhátvéd Temerinben, a One Team csapatában kezdte

Ott lesz az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében Novak Đoković, miután ellenfele, Lorenzo Musetti a harmadik játszmában 2–0-ás vezetésnél feladta sérülés

A magyar férfi kézilabda-válogatott izgalmas mérkőzésen 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédország ellen az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, Malmőben. Ezzel

A szerb kormány fejenként 20 000 eurót fizetett ki az Európa-bajnok vízilabdázóknak, akik a döntőben 10-7-re legyőzték Magyarországot a belgrádi

A magyar női vízilabda-válogatott 28–3-ra fölényesen legyőzte Romániát a funchali Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Ezzel Cseh Sándor csapata már hatpontos.