Brnabić szerint az előrehozott választások nem oldanák meg a válságot

Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke és a Szerb Haladó Párt (SNS) tisztségviselője közölte, hogy a párt jó kapcsolatot ápol az Európai Néppárttal (EPP) és annak tagszervezeteivel. Elmondása szerint október 2–3-án Barcelonában részt vesz az EPP nemzetközi titkárainak ülésén, az SNS-delegáció pedig október 22-én Brüsszelben tárgyal az EPP vezetésével.

Mint mondta, az, hogy ő részt vesz a barcelonai találkozón, illetve hogy nemrég Nemanja Starović miniszter az EPP libanoni delegációjában szerepelt, „jól mutatja, mennyire alaptalanok azok a hírek, hogy az SNS-t kizárhatják az EPP-ből”.

Brnabić értékelése szerint a blokádot fenntartó egyetemisták által követelt előrehozott parlamenti választás „nem oldaná meg a társadalmi-politikai válságot”; szerinte a tiltakozók valójában csak ürügyként használnák a választást, hogy továbbra is utcai akciókat folytassanak. Úgy fogalmazott: „Csak Szerbiában vannak olyan politikai pártok, amelyek megvárják, hogy bekövetkezzen egy tragédia, és aztán arra hivatkozva választásokat követelnek.”

Forrás: vajma.info

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT