Ma reggel több általános és középiskola e-mail címére érkezett bombafenyegetés Szerbiában. A Belügyminisztérium munkatársai azonnal a helyszínre vonultak.
A PannonRTV úgy tudja, Szabadkán is több oktatási intézményhez érkezett fenyegetés, mások mellett a Széchenyi István Általános Iskolába, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba, a Svetozar Marković Gimnáziumba és az Ivan Sarić Műszaki Iskolába.
Információik szerint Újvidék, Belgrád, Jagodina, Niš, Bácskertes, Telecska, Óbecse, Szenttamás, Verbász, Ada, Bajsa, Kispiac, Pancsova iskoláiban is volt bombariadó.
A Zentai Gimnázium, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, továbbá a Thurzó Lajos, a Stevan Sremac és a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola tanulóit is hazaküldték ma reggel. Magyarkanizsán a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában is hasonló módon, e-mailben érkezett bombariadó ma reggel, így ezt az intézményt is kiürítették – írja a Magyar Szó.
Novi Pazar két legnagyobb általános iskolája ma reggel e-mailben kapott bombafenyegetést – írja a Szerbiai RTV. A Testvériség Általános Iskola igazgatója, Dejan Kolundžić elmondta, hogy az üzenetet az iskola dolgozói érkezésük után észlelték, és a szülőket, valamint a diákokat azonnal értesítették arról, hogy a tanítás nem kezdődik meg, amíg a rendőrség nem végez helyszíni vizsgálatot. Ugyanígy jártak el a Rifat Burdžović Tršo iskolában is.
A tanítás kezdete előtt, amikor a gyerekek és szüleik érkeztek a prijepoljei Vladimir Perić Valter Általános Iskolába, értesítést kaptak arról, hogy az épületben bomba van elhelyezve. Emiatt a tanulók be sem léptek az iskolaudvarba, hanem biztonságos távolságra tartották őket. Egyelőre nincs megerősítés arról, hogy hamis riasztásról vagy valós fenyegetésről van-e szó.
Vranje legtöbb általános és középiskolájában szintén riadalom volt reggel, miután az iskola vezetőségének e-mail-címeire bombafenyegetések érkeztek. A diákokat hazaküldték.
Bár szinte bizonyos, hogy ismét hackertámadás érte az oktatási intézmények hivatalos e-mailjeit, a rendőrség semmit sem bíz a véletlenre, így az iskolákban az ellenőrzések jelenleg is zajlanak.