Belgrád is pályázott, de Athénban lesz a 2026-os Euroliga Final Four

Athén lesz a házigazdája a 2026-os Euroliga Final Fournak, 19 évvel azután, hogy utoljára a görög fővárosban rendezték meg a sorozat négyes döntőjét – számolt be az RTS.

A döntést az Euroliga részvényesei hozták meg, a tornát pedig a felújított OAKA komplexumban tartják. Az esemény szervezési jogai mintegy kilencmillió euróba kerültek, ami az elmúlt évek legnagyobb pénzügyi ajánlata volt egy európai város részéről.

A négyes döntőt 2026. május 22–24. között rendezik meg: pénteken a két elődöntőre kerül sor, vasárnap pedig a nagydöntőt játsszák. Az aréna a következő öt évben Telekom Center Arena néven működik majd a friss szponzori megállapodás értelmében.

A házigazda szerepére Belgrád is pályázott, amely 2018-ban és 2022-ben már sikeresen lebonyolította a négyes döntőt, ám ezúttal Athén kapott bizalmat. A görög főváros korábban 2007-ben adott otthont Final Fournak, amelyet akkor a Panathinaikos nyert meg. Előtte Pireusz (1993) és Szaloniki (2000) volt a helyszín.

Dejan Bodiroga, az Euroliga elnöke a döntést természetes választásnak nevezte. Mint mondta, Athén mély kosárlabda-hagyományokkal és Európa egyik leglelkesebb szurkolótáborával rendelkezik, így a visszatérés garantáltan újabb emlékezetes tornát hoz majd.

Az Euroliga 2025-ös négyes döntőjét első alkalommal rendezték meg Európán kívül, Abu-Dzabiban, ahol a Fenerbahçe hódította el a trófeát.

Archív fotó: REUTERS

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT