Szerbia határozottan támogatja Donald Trump amerikai elnök ukrajnai béketervét, és kész helyszínt biztosítani az esetleges béketárgyalásokhoz – jelentette ki Marko Đurić szerb külügyminiszter a Der Spiegelnek adott interjúban.
Đurić hangsúlyozta: az ukrajnai háború Európa legsürgetőbb problémája, ezért Szerbia minden olyan kezdeményezést támogat, amely a harcok befejezéséhez vezethet. Mint fogalmazott, Belgrád kész szerepet vállalni a diplomáciai folyamat előmozdításában.
A külügyminiszter szerint Belgrád különösen alkalmas helyszín lehet a tárgyalásokra, mivel az Egyesült Államokból, Európából, Oroszországból, Kínából és a Közel-Keletről is közvetlenül elérhető. Hozzátette: Szerbia vendégszerető és tapintatos házigazdaként ismert, ami fontos szempont lehet egy érzékeny diplomáciai folyamat során.
A nyilatkozat újabb jele annak, hogy Belgrád aktívabb szerepet kíván vállalni a nemzetközi diplomáciában, különösen az ukrajnai háború lezárását célzó kezdeményezések terén.







