Ukrajna soha nem fogja visszafizetni azokat a kölcsönöket, amelyeket Európától kapott és kap a jövőben – jelentette ki Andrej Babiš a Mandiner Maxima csatornának adott interjúban. A cseh miniszterelnök szerint Ukrajna finanszírozása már eddig is komoly terhet rótt az európai, ezen belül a cseh költségvetésre, ezért Kijev további támogatását nem tartja indokoltnak.
Babiš emlékeztetett: Ukrajna eddig mintegy 187 milliárd eurónyi támogatást kapott, az uniós vezetők pedig nemrég újabb, hozzávetőleg 90 milliárd eurós hitelről döntöttek. Álláspontja szerint ezek az összegek soha nem térülnek meg, miközben Európa gazdasági mozgástere egyre szűkül.
A cseh kormányfő kijelentette azt is, hogy Ukrajna jelenleg nem áll készen az európai uniós csatlakozásra. Úgy véli, számos nyugat-balkáni ország hosszú ideje vár a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, ezért nekik kellene elsőbbséget élvezniük.
A külpolitikai helyzet kapcsán Babiš hangsúlyozta: míg Donald Trump nyitottabb volt a tárgyalásokra, addig Európa nem hajlandó szóba állni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Szerinte azonban egyre többen látják be, hogy diplomáciai egyeztetések nélkül nem lehet lezárni a háborút.
A cseh miniszterelnök beszélt a V4 újjáélesztésének szükségességéről is, valamint arról, hogy az Európai Unión belül a Patrióták politikáját kellene követni. Megfogalmazása szerint Orbán Viktor Európa egyik legtapasztaltabb vezetője.
Az M1 híradójában megszólaló Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég tudományos igazgatója úgy értékelte: Babiš megnyilvánulásai új lendületet adhatnak a visegrádi együttműködésnek. Hozzátette, hogy a háború lezárása – nem pedig a hadigazdaság fenntartása – jelentheti Európa gazdasági növekedésének kulcsát.
Címlapkép: Katerina Sulova/AP Images







