Az idei lesz az utolsó Exit fesztivál Szerbiában?

A fesztivál szervezői egy közleményben tették közzé, hogy az idei lesz az utolsó Exit amelyet megtartanak Újvidéken, mivel kiálltak a szerbiai tüntetők mellett, a szponzoraik pedig politikai nyomás miatt kihátráltak mögülük.

Korábban már rebesgették, de most tény lett, hogy idén rendezik meg az utolsó EXIT fesztivált Szerbiában, azon belül is Újvidékén, a Péterváradi erődben.

A szervezők a sajtóközleményükben elmondták, hogy huszonöt évvel ezelőtt az EXIT Fesztivál a szerb és a balkán békéért és szabadságért, diákmozgalomként született meg. Azóta a világ egyik vezető fesztiváljává nőtte ki magát, és az egység, a pozitív társadalmi változások és a fiatalok szerepvállalásának globális szimbólumává vált.

„A zenén, a kreativitáson és az aktivizmuson keresztül az EXIT nemzedékeket és nemzeteket kapcsolt össze, helyreállította a megszakadt kötelékeket, és hidakat épített ott, ahol mások megosztani akartak. Számos európai fesztiváldíjat hoztunk hazánknak és a régiónak, több százmillió euró turisztikai bevételt és olyan nemzetközi elismerést, amelyet a globális szakértők felbecsülhetetlen értékűnek tartanak.

Azonban amióta nyilvánosan kiálltunk a szerbiai egyetemisták mellett a szabadabb és igazságosabb társadalomért vívott harcukban, hatalmas pénzügyi és politikai nyomásnak voltunk kitéve, amelyek célja az volt, hogy megfosszanak bennünket a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető jogainktól. Annak ellenére, hogy minden kormányzati szinten teljesen elvágtak minket a közfinanszírozástól, és néhány szponzort állami nyomásra visszavonulásra kényszerítettek, nem vagyunk hajlandók elhallgatni.

Ennek eredményeként az idei jubileumi kiadás lesz az utolsó, amelyet abban a Szerbiában rendeznek meg, ahol a szólásszabadságot szisztematikusan elnyomják.

Ez a legnehezebb döntés 25 éves történelmünk során, de hisszük, hogy a szabadságnak nincs ára. Ezzel a tettel nemcsak az EXIT-et védjük, hanem a szabad véleménynyilvánításhoz való alapvető jogot is a világ összes kulturális szereplője számára. Arra kérjük őket, hogy álljanak mellénk ebben a harcban”

– közölte Dušan Kovačević, az EXIT fesztiválcsoport alapítója és igazgatója.

Azt is írják, hogy bár tudják, hogy tárt karokkal várják őket szerte a világon, tartoznak a közönségüknek még egy utolsó tánccal a Péterváradi erődben.

„Ezért az egész csapatunk eltökéltebb, mint valaha, hogy az idei bulit a legérzelmesebb és legfelejthetetlenebbé tegye.” – tette hozzá.

Az utolsó EXIT Fesztivált 2025. július 10. és 13. között rendezik meg Újvidéken.

„A diákokkal együtt ünnepeljük a jobb világért vívott harc 25 évét. Az EXIT nem csupán egy fesztivál – az EXIT mindannyian vagyunk, akik hiszünk abban, hogy változást hozhatunk. És ahogyan negyedszázaddal ezelőtt együtt gyújtottuk meg a változás szikráját, ma ismét megvédjük a szabad élet jogát.

Ha ez valóban az utolsó EXIT a várban, legyen felejthetetlen. Legyen a legerősebb eddig – egy fesztivál, amelyet nem a vége, hanem az egysége miatt fognak emlegetni. A szeretetért. A szabadságért.”

Forrás: Lángoló

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT