Az aszály ellenére jól termett a cukorrépa

Az idei szezonban a cukorrépa ismét bebizonyította, hogy a legszívósabb szántóföldi kultúrák közé tartozik. Bár az aszály és a forró nyár súlyosan megtizedelte a tavaszi vetések nagy részét, a szerbiai termelők 25 ezer hektáron így is körülbelül 55 tonnás hektáronkénti átlagtermésre számíthatnak, ami megfelel a sokéves átlagnak.

A Matijević Agrar szentmihályi tábláin a kezdeti fagyok miatt teljes újravetésre volt szükség, de az öntözésnek köszönhetően az állomány kiegyenlítetten fejlődött, és a gyökerek cukortartalma jelenleg 17,5 százalék körül alakul, tudósít az RTS.

A szezon legnagyobb kihívása a csapadék hiánya volt: májusban mindössze két liter eső esett, így a termelők hetente húsz liter vizet juttattak négyzetméterenként a földbe. Az öntözött területeken a répa harmadával nagyobbra nőtt, mint a szárazon tartott parcellákon. A korábbi évek kártevői és problémái – a gyökérlevéltetvek, a trágyaeredetű rothadás és a cerkospóra – idén kevésbé jelentettek gondot, a magas hőmérséklet gátolta a betegségek terjedését, és a növényvédelmi kezelések is kevesebb alkalommal voltak szükségesek.

A zentai és a nagybecskereki szakértők szerint a vegetáció egyenletes volt, az utóbbi hetekben kifejezett gyökértömeg-gyarapodással. A cukorrépa ára ráadásul előre ismert, ami a kukorica és a szója árainak ingadozásával szemben kiszámíthatóbb bevételt nyújt a termelőknek.

Agronómusok és kutatók egyetértenek abban, hogy a klímaváltozás új agrotechnikai megoldásokat kíván, de a cukorrépa idei teljesítménye azt mutatja, hogy megfelelő öntözéssel és szakszerű védelemmel továbbra is biztos jövedelmet és stabil termést adhat, így a jövőben várhatóan 30 ezer hektár körül stabilizálódhat a vetésterülete.

Forrás: VajdaságMA

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT