A zentai csata, amely 1697. szeptember 11-én zajlott le, az oszmán hódoltság elleni küzdelmek egyik legjelentősebb eseménye volt. A török hadak fölött aratott győzelem Savoyai Jenő herceg katonai zsenialitásának köszönhető, és komoly szerepet játszott abban, hogy a keresztény seregek fokozatosan visszafoglalhassák Magyarországot a török uralom alól.
A csata előzményei
II. Musztafa szultán 1695-ös trónra lépését követően újra erőteljesen próbálkozott Magyarország visszafoglalásával. Több sikeres hadjáratot követően 1697-ben a szultán ismét Magyarországra indult, ezúttal 100 000 fős hadsereggel, célja az volt, hogy megerősítse a török uralmat a Duna-térségben. A Habsburg Birodalom, felismerve a török fenyegetést, Savoyai Jenőt bízta meg a császári hadsereg főparancsnoki pozíciójával.
A csata menete
Savoyai Jenő hadvezér tudta, hogy a legnagyobb esélyük akkor van a győzelemre, ha a török sereget a Tisza átkelése közben támadják meg. A szultán serege éppen átkelést folytatott a folyón, amikor a császári hadsereg lerohanta őket. A török sereg középpontját alkotó hídfőnél hatalmas zűrzavar alakult ki, amikor a keresztény csapatok minden oldalról támadtak.
A küzdelem rendkívül véres volt, a török hadvezérek közül többen, köztük Elmas Mehmed nagyvezír is életét vesztette. A szultán kénytelen volt visszavonulni Temesvárra. A csata folyamán a török sereg több mint 20 000 katonát veszített, miközben a császári erők vesztesége mindössze néhány ezer fő volt.
A zentai csata következményei
A zentai győzelem alapvetően megváltoztatta a térség hatalmi viszonyait. A csatát követően a törökök már nem voltak képesek jelentős támadó hadműveleteket indítani a Habsburg Birodalom ellen. Ez a győzelem nyitotta meg az utat a karlócai béketárgyalások előtt, amelyek 1699-ben Magyarország és az egész Duna-térség nagy részének felszabadulását eredményezték.
A zentai csata nemcsak katonai, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírt: 150 év török hódoltság után a magyar területek végre megindulhattak a török uralom alól való felszabadulás útján.
