Újabb vajdasági születésű futballista kapott felnőtt válogatott meghívót, ezúttal azonban nem Magyarország, hanem Szerbia számíthat rá. A mindössze 19 éves Ognjen Ugrešić, a Partizan Beograd középpályása először szerepelhet a szerb nemzeti csapatban.
Ugrešić Nagykikindán látta meg a napvilágot, magyar felmenőkkel is rendelkezik, de pályafutása elejétől Szerbiához kötődik. A Partizan utánpótlásából a múlt idényben került fel a felnőttek közé, ahol eddig 22 tétmérkőzésen jutott szóhoz.
A fiatal középpályás iránt már most komoly érdeklődés mutatkozik: sajtóhírek szerint a Manchester United is figyelemmel követi a teljesítményét, abban bízva, hogy időben megszerezheti. Ugrešić hatszor szerepelt az U19-es szerb válogatottban, korábban pedig a kisebb korosztályokban is magára húzta a címeres mezt.
Nem meglepő tehát, hogy meghívót kapott a felnőtt keretbe, és az sem, hogy nem várt a magyar meghívóra. Szerbia szeptemberben a lettek és az angolok ellen játssza világbajnoki selejtezőit, ahol Ugrešić akár debütálhat is.
📋🇷🇸 | Селектор репрезентације Србије Драган Стојковић објавио је шири списак играча на које рачуна за утакмице против Летоније и Енглеске у квалификацијама за #FIFAWorldCup 2026. године.
— Fudbalski savez Srbije | FA of Serbia (@FSSrbije) August 19, 2025
🇱🇻🆚🇷🇸 | 6. септембар, Рига
🇷🇸🆚🏴 | 9. септембар, Београд#WCQ #LATSRB #SRBENG pic.twitter.com/gzxmjwROjo
Archív fotó.