A szerb kormány megszüntette azt a szabályt, amely eddig megakadályozta, hogy a beszállítók emeljék áraikat: a döntés nagyobb mozgásteret ad a piacnak, miközben az árrések és a rejtett díjak korlátozása továbbra is érvényben marad. A hatóságok szerint a változás nem jelent automatikus drágulást, de az árak alakulását továbbra is figyelemmel kísérik.
A szerb kormány január 29-én módosította azt a rendeletet, amely eddig megakadályozta, hogy a beszállítók emeljék az áraikat. A szabály korábban úgy szólt, hogy a beszállítók legfeljebb a 2025. augusztus 1-jén érvényes árakon számlázhattak, ezt a korlátozást azonban most megszüntették.
Fontos ugyanakkor, hogy nem szűnt meg minden korlátozás: a kereskedelmi árrésekre és az úgynevezett rejtett díjakra továbbra is érvényes szabályok vonatkoznak. Ezek célja, hogy az üzletláncok ne háríthassanak aránytalan többletköltségeket a beszállítókra, végső soron pedig a vásárlókra, írja a biznis.rs portál.
A korábbi árstopot azért vezette be az állam, mert egyes kereskedelmi láncok tavaly – értesülve a készülő rendeletről – előre megemelték áraikat, arra számítva, hogy az új szabályozás csak később lép hatályba. A szerb kormány ezzel a lépéssel próbálta kivédeni az indokolatlan áremeléseket.
Idővel azonban kiderült, hogy ez az intézkedés nem tartható fenn hosszú távon, különösen az olyan termékek esetében, amelyek ára természetes módon ingadozik, mint például a zöldségek és a gyümölcsök. Ezeknél az árakat a kínálat, a kereslet és az import alakulása határozza meg, ezért nem lehet őket egyetlen időponthoz kötni.
A mostani döntéssel a szerb kormány nagyobb mozgásteret hagy a piac szereplőinek, hogy kiderüljön, miként reagálnak az árak felszabadítására. A kereskedelmi miniszter korábban ugyanakkor jelezte: ha komolyabb piaci zavarok jelentkeznének, az állam néhány napon belül ismét beavatkozhat.
Szakértők szerint a változás nem jelent automatikus drágulást. Elképzelhető, hogy egyes termékek ára emelkedik, míg másoké akár csökkenhet is.
Forrás: VajdaságMA







