A portugál Braga lesz a Ferencváros következő ellenfele az Európa Ligában

Péntek délután kisorsolták a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének párosításait: a Ferencváros a Bragával került össze, továbbjutás esetén pedig a Panathinaikosz–Real Betis párharc győztese várna Robbie Keane csapatára.

Pénteken Nyonban elkészítették a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének sorsolását, melyben a Ferencváros is érdekelt volt, miután a rájátszásban búcsúztatta a bolgár Ludogorec együttesét. Az már a sorsolás előtt biztos volt, hogy a magyar bajnoknak portugál ellenfele lesz a következő körben, csak az volt a kérdés, hogy a Porto vagy a Braga lesz az.

Ez viszonylag hamar eldőlt, és Robbie Keane együttese a Braga ellen lép majd pályára a legjobb 16 között. 

Az alapszakaszban az első nyolc helyen végzett együttes volt a kiemelt, így a párharcban a portugál csapat játszhatja hazai pályán a második mérkőzést, így az is biztos volt, hogy a Ferencváros Budapesten kezd. Az első mérkőzést március 12.-én, a visszavágót pedig ezúttal nem csütörtökön, hanem egy nappal korábban, március 18-án rendezik.

Amennyiben a Fradi továbbjut, úgy a legjobb nyolc között a Panathinaikosz-Betis párharc továbbjutójával játszik.

A portugál csapat az alapszakaszban a hatodik helyen végzett, öt győzelem mellett két döntetlen és egy vereség volt a mérlege. Egyetlen vereségét attól a Genktől szenvedte el hazai környezetben (3-4), melyet a Fradi idegenben 1-0-ra legyőzött.

A Braga jelenleg a negyedik helyen áll a portugál bajnokságban 13 ponttal lemaradva a harmadik Benficától, hússzal az éllovas Portotól. Az eddigi 23 fordulóban tizenkét győzelem, hat döntetlen és öt vereség a mérlege

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT