A Nobel-díjas fizikus reagált Magyar Péterék botrányos szerződésbontására

„Szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek” – fogalmazott nyílt levelében Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus.

A Tisza-kormány ugyanis törvénysértés árán is felmondaná a Krausz Ferenccel kötött 261,7 milliárd forintos, több évre szóló kutatási szerződést. Az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványtól a már kifizetett 22,4 milliárd forintot is visszakövetelik.

Nobel-díjas fizikus, aki hátralévő élete és munkássága legnagyobb részét Magyarországnak szeretné szentelni

A Nobel-díjas fizikus most arról is írt, hogy hátralévő élete és munkássága legnagyobb részét Magyarországnak szeretné szentelni. Krausz Ferenc azt írta, a koncepció kialakításakor elsősorban emberek és nem intézmények véleményére támaszkodott. 

Olyanokéra, akiket jól ismer, s akik munkásságukkal kivívták mindannyiunk elismerését. 

„Sokan vannak: kiváló középiskolai tanárok, akadémikusok, az MTA korábbi elnökei, rektorok, kutatóintézet igazgatók. Itthonról. S legalább ennyi világhírű magyar tudóssal, akik külföldre kényszerültek álmaik megvalósításához. Megkérdeztem őket, mit kellene tennünk, hogy hazajöjjenek” – részletezte. 

Krausz Ferenc levelében személyes hangvételben arról is írt: mélyen megrendítették azok a közösségi médiában megjelent támadások, amelyek az elmúlt napokban érték. 

Ugyanakkor hangsúlyozta: rengeteg támogatást kapott kutatóktól, tanároktól, diákoktól és szülőktől, akik arra biztatták, hogy ne adja fel munkáját. A Nobel-díjas fizikus végül úgy fogalmazott: bármi legyen is a kormány döntése az Élvonal jövőjéről, azt kívánja, hogy a magyar tudomány és tehetséggondozás minden korábbinál erősebb támogatást kapjon a következő években.

Krausz Ferenc nyílt levele teljes egészében itt olvasható:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Engedje meg, hogy ez úton gratuláljak választási győzelméhez! A legnagyobb elismerés jár annak, aki több millió magyar ember bizalmát képes kiérdemelni. Ezért a legnagyobb tisztelettel viseltetek a mindenkori magyar miniszterelnök iránt, függetlenül az esetleges álláspontbeli különbségektől. Nincs ez másképp az Ön irányában sem.

Tudatában voltunk annak, hogy az új kormány nehéz helyzetben veszi át az ország irányítását. Következésképp arra is fel voltunk készülve, hogy az előző kormány által kilátásba helyezett források – bármennyire is indokolhatóak szakmai szempontból – korrekcióra szorulhatnak. Nyilatkozataimban világossá tettem, hogy – a szerződésünk adta jogi lehetőségektől függetlenül – további kötelezettségvállalásokat kizárólag az új kormánnyal való konzultációkat követően teszünk.

A közösségi médiából értesültünk arról, hogy a Magyar Kormány felbontja szerződésünket, valamint arról is, hogy „párhuzamos rendszerekre” nincs szükség. Meggyőződésünk nekünk is, hogy Magyarországnak valóban nem párhuzamos rendszerekre, hanem egymást erősítő, együttműködésre épülő tudományos megoldásokra van szüksége. Az Élvonal pontosan ezt kívánja szolgálni.

Olyan modellt építünk, amely világszínvonalú feltételeket biztosít hosszú távú kiszámíthatósággal a jövő mélytechnológiai áttöréseit eredményező csúcskutatások számára, beágyazva a meglévő ökoszisztémába.

A honlapunkon olvasható Küldetés tömören, de minden részletre kiterjedően mutatja be a vállalásunkat. Nem „párhuzamos rendszert” építettünk és építünk, hanem valami teljesen újat és világviszonylatban egyedülállót.

Újat, mert nem létezett egy olyan modell Magyarországon, amely világszínvonalú feltételeket biztosít hosszú távú kiszámíthatósággal a jövő mélytechnológiai áttöréseit eredményező csúcskutatás számára. 
(…)

Úttörők vagyunk, itthon Magyarországon, négy Nobel-díjas és egy Abel-díjas tudós irányításával.  
(…)

A költségekről és az intézményi formáról:

A 25 tudásközpontból és az ehhez kapcsolódó átfogó természettudományos és mérnöki tehetséggondozási programból álló rendszer költsége a Max-Planck-Társaság éves költségvetésének hozzávetőleg 5 százaléka. Az arány közel megfelel Magyarország és Németország GDP-arányainak.

Ha fel kívánunk zárkózni a világ tudományos élvonalához, a GDP-arányos ráfordítás elkerülhetetlen mérce.
(…)

Teljes mértékben egyetértünk azzal is, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatónak, ellenőrizhetőnek és elszámoltathatónak kell lennie. Ezúton szeretném kérni szervezetünk teljes körű, minden részletre kiterjedő átvilágítását. Örömmel várjuk az új kormány javaslatait arra vonatkozóan is, hogy milyen működési forma biztosíthatja egyszerre az átlátható közpolitikai kontrollt és a tudományos szabadság érvényesülését.

S végül vissza a személyemhez:

Kevés felemelőbb érzés létezik annál, mint amikor valaki munkájával hozzájárulhat hazája felemelkedéséhez. Azt vallom, aki sokat kapott a hazától, az sokkal tartozik.

Ezért szeretném hátralévő életem és munkásságom legnagyobb részét Magyarországnak szentelni. Azon dolgozni, hogy Magyarország olyan országgá váljon, amely nemcsak útjára bocsátja legkiválóbb fiatal tehetségeit, hanem tudóssá, innovátorrá, kiváló szakemberré érve képes megtartani vagy hazahívni is őket. Olyan országgá, ahol a tudományos teljesítmény és legfontosabb nyersanyagunk, a tehetség, tudásban megnyilvánuló erőforrássá alakítása megbecsülést kap és központi szerepet játszik jövőnk alakításában.

Az elmúlt napokban sok olyan megszólalással találkoztam a közösségi oldalakon, amelyek megrendítettek. Mélyen megrendítettek. Azért, mert egy pillanatra úgy éreztem: talán mégsem lehetséges mindaz Magyarországon, amiben egész életemben hittem. Aztán jöttek az üzenetek. Telefonhívások. Ismerősöktől és ismeretlenektől. Kutatóktól, tanároktól, diákoktól, szülőktől, barátoktól: ne adjam fel. Mert a támadásoknál sokkal többen vannak ebben az országban azok, akik hisznek a tudásban és az arra alapuló közös jövőben. Ezért írtam meg ezt a levelet.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Bármi is legyen az Ön által vezetett kormány döntése az Élvonal és a CMF jövőjéről, őszintén kívánom, hogy a magyar tudomány, innováció és tehetséggondozás a következő években minden korábbinál erősebb támogatást kapjon.

És ha egyetlen személyes kívánságot megfogalmazhatok: szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahol az emberek nyíltan – bármilyen ügyben – ki merjék mondani, ha valakit, vagy valamit támogatnak.

És ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek.

A legnagyobb tisztelettel és jókívánságokkal: Krausz Ferenc

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT