A NIS újabb kérelemmel fordult az Egyesült Államok pénzügyminisztériuához, amelyben ismételten kéri a szankciók elhalasztását. A jelenlegi engedély június 27-én jár le.
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) bejelentette, hogy új kérelmet nyújtott be az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához, melyben külön engedély kiadását kéri a szankciók teljes körű alkalmazásának további halasztására.
Az amerikai szankciókat a NIS ellen a vállalatban meglévő orosz tulajdonrész – a Gazprom Nyeft révén – miatt vezették be. A jelenlegi, április 25-én kiadott különengedély június 27-én lejár. A NIS célja, hogy június 27-e után is folytathassa működését.
A társaság még március 14-én nyújtotta be kérelmét a pénzügyminisztérium alá tartozó OFAC-hoz (Office of Foreign Assets Control), hogy távolítsák el a szankcionáltak SDN-listájáról (Specially Designated Nationals).
A vállalatnak eddig három alkalommal adtak ki különengedélyt, amellyel elhalasztották a szankciók teljes érvényesítését.
A NIS közleménye szerint a cég, a működését nehezítő körülmények ellenére is folytatja a hazai piac rendszeres ellátását minden típusú kőolajszármazékkal, és továbbra is elkötelezett a munkavállalók szociális stabilitásának megőrzése mellett.
A NIS az egyetlen vállalat Szerbiában, amely kőolajkutatással, -kitermeléssel, -feldolgozással és földgáztermeléssel is foglalkozik.
A Beta arra emlékeztet, hogy a NIS-t 2024. január 10-én helyezték fel az amerikai szankciós listára, azzal a céllal, hogy megakadályozzák Oroszországot abban, hogy az energetikai szektorból származó bevételeit az ukrajnai háború finanszírozására használja fel.
Forrás: vajma.info