Megtéríti a mezőgazdasági minisztérium azoknak a gazdáknak a kárát, akiknél az afrikai sertéspestis megjelenése miatt le kellett ölni az állományt. Szerbiában jelenleg 3 körzet 4 községében azonosították a ragályos vírust.
Nem minden elhullott állat jelenti azt, hogy a farmon megjelent az afrikai sertéspestis. A nyári melegben és más fertőzések következtében is megbetegedhetnek és elpusztulhatnak a sertések. Minden esetben az állategészségügyi felügyelők dolga a tények feltárása, vagyis élő állat esetén elvégezni a vizsgálatot, indokolt estben vérmintát venni, tetem esetén pedig szövettani mintát venni a halál okának megállapítása céljából.
Ljiljana Ivanjac, az állategészségügyi felügyelőség vezetője: „A helyzet Szerbiában az, hogy jelenleg három aktív gócpont van. A mácsvai Körzetben Loznica községben és Crna Bara településén, további körzetek is érintettek, ez a Duna-mente, a legutóbbi eset a nyugat-bácskai körzetben jelentkezett, Hódság községben, Gomboson.”
Szerbia és a régió a szakember szerint két éve küzd a sertéspestissel. Boszniában és Hercegovinában, valamint Montenegróban is felütötte a fejét a kór, jelenleg pedig a Szerbiával szomszédos a horvátországi Vukovár-Szerém megyéből jelentettek eseteket. A helyiek számos alkalommal hívták fel az illetékesek figyelmét elhullott vaddisznókra a Duna árterületén a határ mindkét oldalán, ami a fertőzés kiindulópontja lehetett. Az érintett gazdaságokban a sertéseket leölik, ezzel próbálják megakadályozni a vírus terjedését, a környékbeli telephelyeken pedig szigorú intézkedéseket vezetnek be.
Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár elmondta, ahogy az előző években, úgy ebben az esetben is a kormány megtéríti a károkat. „Ez arányos a piaci árral. Ez minden évben ki lett fizetve olyan áron, ami abban a pillanatban egy középmagas ár a piaci viszonyokhoz viszonyítva. Semmiféleképp nem fognak a gazdák kárt szenvedni. Persze, hogy nagy kár ez, az embereknek, a gazdáknak nem egyszerű dolog ez, ez egy szörnyű látvány, szörnyű helyzet, megválni az állatoktól. Akármennyire hús- és haszonállatokról van szó, amiket azért tartanak a gazdák, hogy eladják, értékesítsék a vágóhidakra, de ez teljesen más. Van egy etikai része is. Eddig is és ezután is teljes árban ki fogjuk fizetni, a gazdák kárát megtéríteni. Ilyen szempontból nem fognak kárt szenvedni a gazdák.”
Az államtitkár hozzátette, a gazdák először egy végzést kapnak, ami kimondja, hogy sertéspestis által sújtott területről van szó. Az állatok megsemmisítéséről is kapnak egy végzést, amelyen szerepel a gazdaság neve és a sertések száma. Ezek a dokumentumok alapján kezdi majd meg az illetékes minisztérium a kifizetéseket.
Forrás: Pannon RTV