A szerb kormány azt javasolja, hogy a jelenlegi 550 euróról 600 euróra emelkedjen a minimálbér jövőre – közölte Siniša Mali pénzügyminiszter, miután a kormány képviselői egyeztettek a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőivel a minimális munkabérről.
Mali elmondta, hogy a javaslat 9,2 százalékos emelést jelent. A kormány korábbi tervei szerint jövőre az átlagfizetésnek el kell érnie az 1400 eurót, az átlagnyugdíjnak a 650 eurót, a minimálbér pedig a következő év végére 650 euróra emelkedne.
A pénzügyminiszter szerint az állam a minimálbér-emelésből eredő terhek jelentős részét átvállalná a munkáltatóktól. Ennek érdekében a kormány azt is javasolta, hogy 9,2 százalékkal növeljék a jövedelem adómentes részét. Mali reményét fejezte ki, hogy ezt a megoldást a munkáltatók és a szakszervezetek egyaránt elfogadják.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2010-ben mintegy 15 ezer dinár volt a minimálbér Szerbiában, amelyet akkor 350–400 ezer munkavállaló kapott. Hozzátette, hogy a gazdasági mutatókat is figyelembe veszik a minimálbér meghatározásakor. Közlése szerint az idei gazdasági növekedés várhatóan legalább 3,3 százalékos lesz, míg júliusban 1,9 százalékos inflációt mértek.
A Szociális-gazdasági Tanács kedden ülésezik, ekkor várható a jövő évi minimálbérről szóló végleges döntés. Amennyiben a szociális partnerek nem jutnak megállapodásra, a munkaügyi törvény értelmében a szerb kormány határoz a minimálbér összegéről.
Forrás: VajdaságMA







