1849.augusztus 17-én, a világosi fegyverletétel után néhány nappal, Kossuth Lajos Orsovánál átlépte a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom határát. A történetkönyvek számára ez a pillanat egyértelmű cezúra: az addigi kormányzó, aki hónapokon át a szabadságharc politikai vezetője volt, immár nem a magyar földön, hanem idegen területen, a törökök védelmében találta magát.
Az eseményben egyszerre rejlik a tragikum és a lehetőség. Tragikus, mert mindaz, amiért a magyarok küzdöttek, kudarcba fulladt. A honvédsereg letette a fegyvert, a politikai vezetők menekülni kényszerültek, és az ország a megtorlás korszakába süllyedt. De ugyanakkor lehetőség is, mert Kossuth ezzel új szerepbe lépett: a száműzetésben a magyar ügy nemzetközi szószólójává válhatott.
A török döntés, hogy menedéket biztosítanak számára, sokatmondó gesztus volt. Az osztrák és orosz udvar határozott kiadatási kísérletekkel próbálta megszerezni őt, a Porta azonban nem engedett. Ez nemcsak Kossuth személyes túlélését jelentette, hanem egyfajta szimbolikus elismerést is: az oszmán állam kiállt a politikai menedékjog elve mellett, sőt, szembement két nagyhatalom akaratával. Ez a gesztus a XIX. század nemzetközi politikájának egyik érdekes epizódja lett.
Kossuth maga sem maradt tétlen. Vidinben és később Kütahyában próbálta megszervezni az emigráns életet. Megőrizte kormányzói címét, ezzel jelezve, hogy száműzetése ellenére nem mondott le politikai küldetéséről. Az emigráció vezetőjeként nemcsak a magyarok lelki támasza volt, hanem a nyugati közvélemény felé is közvetítette a szabadság ügyét. Hosszú út állt előtte, amely végül Amerikától Anglián át Itáliáig vezetett – de a kezdet itt, Orsovánál történt.
Érdekes adalék, hogy Kossuth még a török nyelvet is elkezdte tanulni. Latin betűs átírásban jegyezte fel a legfontosabb szavakat, hogy a mindennapi életben boldoguljon. Ez a gesztus több volt egyszerű nyelvtanulásnál: jelképezte a nyitottságot, a kultúrák közötti hídépítést, sőt, egyfajta rugalmasságot is, amely nélkül a száműzött élet lehetetlen lett volna.
Ha azonban távolabbról tekintünk a történetre, felvetődik a kérdés: mit is jelentett valójában Orsova átlépése? Egy hős menekülését? Egy vereség szomorú következményét? Vagy éppen egy új korszak kezdetét, amelyben a magyar ügy túlélte saját katonai bukását? Az igazság talán mindháromban ott rejlik. Kossuth emigrációja később sok vitát kavart: egyesek szemében a magyar szabadság eszméjének fáradhatatlan hirdetője volt, mások inkább hiábavaló, önhitt politikai szereplőt láttak benne, aki a realitásoktól elszakadva próbálta újra és újra feléleszteni a szabadságharc tüzét. A történelmi ítélet bizonytalan, de egy dolog biztos: a száműzetés nélkül Kossuth nem vált volna a XIX. századi európai politika emblematikus alakjává.
Orsova tehát több mint határátkelőhely volt 1849 nyarán. Egy korszak lezárult, de egy másik megkezdődött – tele bizonytalansággal, kétségekkel és új feladatokkal. Ami ott és akkor vereségnek tűnt, az később a magyar ügy túlélésének és nemzetközi láthatóságának zálogává vált. És talán éppen ebben rejlik a történelmi fordulópont lényege: a vereségből is lehet új szerepet teremteni, ha van hozzá akarat és kitartás.
