A trópusi hőség hatására számottevően nőtt az áramfogyasztás Szerbiában az elmúlt hetekben – nyilatkozta az RTS-nek Dragan Rakić, a Szerbiai Villamoshálózat (EMS) munkatársa. A szakember szerint a legnagyobb terhelést a klímaberendezések fokozott használata okozza, mivel a magas hőmérséklet miatt az emberek már éjszaka sem kapcsolják ki a hűtőberendezéseket – sem otthon, sem a munkahelyeken.
Az elmúlt húsz napban a napi áramfogyasztás 15–20 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. Június 26-án 98,5 gigawattórás fogyasztást regisztráltak, ami ugyan elmarad a tavaly nyári csúcstól (105,8 GWh – 2023. július 17.), de így is az idei év legmagasabb értékét jelentette.
A legnagyobb fogyasztás továbbra is a nagyvárosokban – Belgrádban, Újvidéken és Nišben – mérhető.
Rakić hangsúlyozta, hogy az elektromos hálózat a megnövekedett igények ellenére is stabil, ugyanakkor megjegyezte, hogy a kedvezőtlen vízrajzi helyzet miatt a vízerőművek termelése csökkent. Ennek ellenére az ország villamosenergia-ellátása zavartalan, az EMS folyamatos felügyelet alatt tartja a rendszert.
A szakember szerint a rendszer karbantartása és a veszélyhelyzetekre való felkészülés is folyamatos, mivel a tapasztalatok szerint a tartós hőség után gyakran jelentkeznek viharok és más időjárási anomáliák, amelyek szintén veszélyeztethetik a hálózat működését.
Címlapképünk illusztráció.