A hétvégéig szinte biztosan megérkezik az első hó Szerbiába

Szerbiát a hét második felében rendkívül erős ciklon éri el, amely bőséges csapadékot és jelentős lehűlést hoz – írja a Blic a Hailz Srbija előrejelzésére hivatkozva, amely egy időjárással és légköri jelenségekkel foglalkozó startup.

A portál szerint csütörtöktől szombatig az ország nagy része esőben ázik, a ciklon az Égei- és a Fekete-tenger felől szállítja a nedvességet. A középső és déli térségekben akár 100–150 mm eső is hullhat négyzetméterenként, míg az északi vidékeken, a Duna és a Száva vonalától északra, jóval kevesebb csapadék várható.

A legdrámaibb változások a hegyvidékeken lesznek: a hideg légtömegek hatására a csapadék hóba vált át, a közép- és dél-szerbiai hegyeken akár félméteres hóréteg is kialakulhat.

A Hailz Srbija meteorológusai kiemelték, hogy a ciklon miatt a nappali hőmérséklet több helyen mindössze 5 Celsius-fok körül alakulhat, ami komoly hőmérsékleti anomáliának számít szeptember végén, október elején.

Az állami hidrometeorológiai intézet (RHMZ) előrejelzése szerint a hét elején még változóan felhős, mérsékelten hűvös időre lehet számítani, ám október 2-án és 3-án a csapadék a középső, déli és keleti országrészekben különösen intenzív lesz. A délnyugati hegyvidékeken a csütörtöki eső havas esőbe, majd hóba fordul, pénteken pedig a hó az ország több hegyvidéki területén is megmaradhat.

A meteorológusok ugyanakkor hozzáteszik: a ciklon pontos pályája még változhat, így a legnagyobb csapadékkal érintett térségek elmozdulhatnak.

Fotó: Nedzad Crnovrsanin, Unsplash

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT