Új, egységes arculattal és a határokon túl, a Liszt Intézetek segítségével számos városban világszerte egyhetes programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját – mondta el Kiss-Hegyi Anita magyar kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című adásában péntek reggel.
Az államtitkár kifejtette: a Kulturális és Innovációs Minisztérium célja, hogy az emléknapon minden magyar együtt ünnepeljen, ezért kapott új arculatot és bővültek egyhetesre a magyar kultúra napjához kötődő programok.
A programok fókuszában továbbra is január 22-e marad, arra emlékezve, hogy ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát, ugyanakkor az előtte és utána lévő napokban is számos programot rendeznek majd.
A kultúrházak, és kulturális terek megannyi programja mellett Budapesten az Akvárium Klubban Akvafolk címmel indul egy új sorozat, amely kéthetente csütörtökön várja Pál István Szalonna vezetésével elsősorban a fiatalokat és a külföldi közönséget magyar táncházzal estétől egészen hajnalig.
Kiss-Hegyi Anita elmondta, hogy idén már harmincöt múzeum jelezte országszerte, hogy ingyenesen tart nyitva a magyar kultúra napján az országos állami fenntartású múzeumok mellett, és a magyarországi programhelyszínekhez kapcsolódva, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében csaknem 200 határon túli településen, köztük Sepsiszentgyörgyön, Délviéken, Zentán, Szabadkán, Pozsonyban és a Muravidéken is készülnek programokkal, rendezvényekkel.
A magyar kultúra napja idei mottójának A kultúra összeköt gondolatot választották, ennek jegyében minden helyszínen a programok résztvevői nemzeti színű karszalagot köthetnek a kezünkre, ezzel jelezve az összetartozást – emelete ki az államtitkár.
Forrás: Hét Nap / MTI







