A Ferencváros elszenvedte első vereségét a férfi labdarúgó Európa Liga alapszakaszában, miután az utolsó fordulóban Angliában 4-0-ra kikapott a Nottingham Forrest ellen, míg a Crvena Zvezda hazai közönség előtt gólnélküli döntetlent játtszott a Celta Vigoval. Ez a két eredmény azt jelenti, hogy mindkét együttes a rájátszásban folytatja a sorozatot.
A magyar bajnok nem teljesített jól Angliában és fölényes vereséget szenvedett a Nottingham Forrest ellen. A 17. percben Ötvös Bence öngóljával megszerezték a vezetést a hazaiak, majd mindössze 4 perc múlva már 2-0 állt az eredményjelzőn Igor Jesus góljának köszönhetően. A brazil csatár a második félidőben megszerezte a mérkőzés második találatát is, majd a meccs ráadásában McAtee büntetőből beállította a 4-0-ás végeredményt.
A Fradinak így nem sikerült a legjobb 8 között végezni és végül lecsúszott a 12. helyre. Összesen 15 ponttal fejezte az alapszakaszt a magyar bajnok, a rájátszásban pedig a Celtic vagy a Ludogorets lesz az ellenfele.
A Crvena Zvezda is a play-offban folytatja a sorozatot, miután 1-1-es döntetlent játszott az alapszakasz 8. fordulójában. Bár a belgrádi piros-fehérek az első félidőben kétszer is betaláltak, mindkét góljukat a videóbíró felülvizsgálata után megsemmísítették. Az első találat a meccs 87. percében született, amikor Fernando Lopez egy nagyszerű góllal megszerezte a vendégeknek a vezetést. Nem tartott sokáig ez az öröm, mivel mindössze két perc múlva Bruno Duarte kiegyenlítette az állást és egyben be is állította a végeredményt.
A Crvena Zvezda így a 16. helyen végzett, a rájátszásban pedig a Lille vagy a Paok lesz az ellenfele.







