Zenta önkormányzata a község idegenforgalmi szervezetével és helybeli vállalkozók által megalapított a Zenta Kedvelőinek Egyesületével karöltve egy műjégpályát állít fel a város főterén. A fentiekben megnevezett civil szervezet által a városnak adományozott korcsolyapályán december 10-től január 31-ig korcsolyázhatnak a zentaiak.
Erre az időszakra a városháza előtti utcát lezárják a forgalom előtt. A korcsolyázni vágyók ingyenesen használhatják a pályát és a korcsolyák bérlése is díjmentes lesz.
A zentai önkormányzat sajtótájékoztatóján Sztantity Szebasztián, a községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja elmondta, hogy a műjégpálya üzemeltetésének az ideje alatt számos kísérőrendezvény is lesz.
A községi tanács tagja azt is elújságolta, hogy a gyermekek számára külön idősávot biztosítanak a korcsolyázáshoz azzal, hogy a legkisebbek kizárólag szülői felügyelet mellett élvezhetik a téli örömöket. A korcsolyázni tanulni vágyó gyerekek számára hetente több alkalommal ingyenes korcsolyaoktatást is rendeznek
A részletek hamarosan elérhetőek lesznek a közösségi médiában – jegyezte meg a községi tanácstag.
A jégpályát a a turisztikai szervezet fogja működtetni és a korcsolyázás kedvelői 10 és 12, illetve 16 és 20 óra között vehetik majd igénybe – nyilatkozta Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója és hozzáfűzte, hogy hétvégenként ezeket az időpontokat rugalmasabban kezelik majd, és amennyiben lesz rá igény, tovább nyitva lesz a műjégpálya.
Laskovity Kornél elmondta azt is, hogy 50 darab korcsolyát tudnak biztosítani, amiket a korcsolyázók ingyenesen használhatnak majd.
A pálya nem igényel speciális korcsolyát, tehát mindenki hozhatja a sajátját azzal a feltétellel, hogy rozsdamentesnek és élesnek kell lennie – ecsetelte a Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének az igazgatója, aki elmondta azt is, hogy különböző rendezvényekkel is színesebbé szándékozzák tenni az ünnepi időszakot.
Szombatonként jégdiszkót szerveznek, valamint különböző zenei tematikus hétvégékkel is előrukkolnak.
A korcsolyák a pálya melletti faházban kérhetőek majd ki, valamint egy öltözősátort is biztosítottak a korcsolyázók számára. A tanfolyamok és a programok pontos időpontjáról a jégpálya Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők, ahol a pálya házirendje is olvasható lesz – mondta Laskovity Kornél.
Árokszállási Imre, a zentai Mojo klub tulajdonosa, a Zenta Kedvelőinek Egyesülete képviselője kiemelte,hogy a műjégpálya beüzemeltetése a zentai önkormányzat és a zentai vállalkozók egy csoportja között kialakult folyamatos együttműködésnek köszönhetően valósul meg.
A zentai vállalkozó elmondta azt is, hogy egy amerikai gyártmányú műanyag korcsolyapálya-rendszert adományoztak a városnak, amelyen télen költség- és környezetbarát módon lehet korcsolyázni.
Ezt a típusú műanyag jeget használják napjainkban a legtöbb korcsolya sportban. Az amerikai profi jégkorongozók is egész évben ilyen pályán edzenek. A pálya különlegessége, hogy a működtetése teljesen független az időjárási viszonyoktól. Nincs szükség a víz hűtésére, ezért az olvadástól sem kell tartani. A műanyagjég használatával kiküszöbölhető a hagyományos jég minden kellemetlensége. A pálya előnye, hogy nincs jégkarbantartás és ebből adódóan nincs környezetszennyezés sem, így a fenntartási költség elhanyagolható – ecsetelte Árokszállási Imre és egyben abbeli reményének is hangot adott, hogy a gyermekek a téli szünidőben tömegesen látogatják majd a gyermekek és a fiatalok és így kimozdulnak egy kicsit otthonról.
A műjégpálya ünnepélyes megnyitója december 10-én, közvetlenül a délután 5 órakor kezdődő adventi gyertyagyújtás után lesz, amire a Mikulás is ellátogat – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Olvasható a vajam.info oldalon.







