Visszavonult. Egy szó, amely békés, elegáns és méltóságteljes befejezés lehetne – ha időben történik. De Gyurcsány Ferenc esetében ez a gesztus inkább emlékeztet egy végül beadott lemondólevélre, amit már senki sem olvas el, mert mindenki tudja, hogy a kár megtörtént. S ha valami, akkor a magyar közéletben épp ez a legnagyobb probléma: hogy a felelősség nem tűnik el akkor sem, ha a szereplő igen. A múlt árnyéka nem a háttérbe vonulással foszlik szét.
Gyurcsány Ferencnek nem 2025-ben kellett volna visszavonulnia, hanem 2006 őszén, amikor az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után már másodszor országos társadalmi válságot idézett elő. Akkor, amikor több tízezer ember vonult az utcákra, nemcsak a lemondását követelve, hanem az igazságot keresve. Mert amit mondott – „hazudtunk reggel, éjjel meg este” – az nemcsak egy kormány válsága volt, hanem a politikai közbizalom szétverése is. A hazugság nyílt bevallása a demokrácia alapját, a bizalmat semmisítette meg.
Az azóta eltelt években Gyurcsány nem a csöndes háttérmunkát választotta, hanem az újraépítkezést – önmaga köré. Demokratikus Koalíciót alapított, amely az egykori MSZP romjain növekedett meg, és a baloldalt lényegében saját identitásává alakította. A pártjának lett arca, vezére, középpontja – és kerékkötője is. Az egységes baloldal lehetősége újra meg újra megbicsaklott a vele szembeni társadalmi elutasítottságon.
Mert Gyurcsány Ferenc nemcsak egy politikai vezető volt. Ő egy korszak, egy szimbólum lett – a rendszerváltás utáni politika egyik legkártékonyabb terméke. A neoliberális privatizáció örököse, aki az oktatást és az egészségügyet piacosítani akarta, a nemzetpolitikát gúny tárgyává tette, és a határon túli magyarokat megtagadta. Az a miniszterelnök, aki a 2004-es népszavazás alkalmával „nem”-et mondott a nemzet egységére, és aki politikai haszonszerzésből szembeállította az anyaországiakat a külhoni magyarokkal.
És épp ezért nem mindegy, mikor vonul vissza valaki. Mert egy időben megtett gesztus lehetne a felelősségvállalás jele, a politikai kultúra helyreállításának kezdete. De ha a visszavonulás túl későn jön, akkor már csak egy kiüresedett aktus. Gyurcsány Ferenc 2025-ben azért vonul vissza, mert kifutott az időből, nem azért, mert belátta, hogy mekkora kárt tett. A magyar közélet már régen túllépett volna rajta – ha hagyta volna.
Nem győztesként távozik, hanem mint akit lassan elhagyott minden szövetségese – vagy akinek már csak a saját pártja maradt. És most is, ahogy távozik, nem megbánásról vagy felelősségvállalásról beszél, hanem a „történelem igazságtételéről”, amely majd eldönti, kinek volt igaza. Csakhogy a történelem ítélete már megérkezett. És nem ő nyerte.
A legnagyobb veszteség nem a baloldal széttöredezettsége, hanem a magyar politikai közélet morális züllése, amit Gyurcsány Ferenc öröksége fémjelez. És bár most távozik, a romokat másoknak kell eltakarítani. Azoknak, akik még hisznek abban, hogy a politika lehet szolgálat, nem csupán hatalomgyakorlás – és hogy a nemzet nem eszköz, hanem cél.
