A Szovjetunió felbomlásakor Ukrajna a függetlenség ígéretével és hatalmas potenciállal lépett a történelem színpadára. 1991-ben az ország lakossága elérte az 52 millió főt, gazdasága jelentős ipari bázissal, termékeny mezőgazdasági területekkel és komoly nyersanyagvagyonnal rendelkezett. Európa második legnagyobb országaként sokan Kelet-Európa vezető hatalmát látták benne. Mára azonban ennek az álomnak szinte semmi nem maradt a helyén.
Az elmúlt három évtized folyamatos és egyre gyorsuló demográfiai zuhanást hozott. A kilencvenes évek gazdasági sokkjai, az oligarchikus rendszer kiépülése és a társadalmi kilátástalanság már a kezdetektől súlyos népességvesztést okoztak. 1993-ra Ukrajna GDP-jének több mint fele eltűnt, miközben az infláció elérte a döbbenetes 10 000 százalékot. A lakosság fogyása már 2014 előtt drámai méreteket öltött: ekkorra az ország népessége 35 millió fő körülire csökkent – és ez még a háborúk, a Krím elvesztése és a Donbassz szakadár törekvései előtti állapot.
A 2014-es események, amelyeket egyesek forradalomnak, mások puccsnak neveznek, végérvényesen kettétörték az ország törékeny identitását. A nyelvi és etnikai ellentétek – különösen Kelet- és Nyugat-Ukrajna között – régóta lappangtak, de innentől kezdve nyílt konfliktussá váltak. A nyelvi sokszínűség felszámolása és az erőltetett ukránosítás politikája tovább fokozta a keleti régiók és a központi kormányzat közötti szakadékot.
A 2022-es háború csak tovább súlyosbította a helyzetet. Az ENSZ hivatalosan még mindig 38 milliós népességgel számol, ám ez az adat figyelmen kívül hagyja a több milliós kivándorlást, a megszállt területeken élő lakosokat és azokat, akik időközben orosz állampolgárságot kaptak. A Wikipedia angol nyelvű változata már bátrabban 33 millióra teszi a lakosságot, de ez a szám is optimista feltételezéseken alapul.
A menekültek száma meghaladja a hétmilliót, ebből legalább egymillióan Oroszországba, a többiek nyugat felé távoztak. A Krím lakossága hárommillió közelébe nőtt, részben a kontinensről való elvándorlás révén, míg a Donyeck és Luhanszk környékén kialakult népköztársaságok lakossága négy millió körül mozgott még a 2022-es invázió előtt. Az orosz állampolgárságot felvevők száma – a legóvatosabb becslések szerint is – eléri a hatmillió főt.
E számok tükrében az tűnik reálisnak, hogy a kijevi kormány tényleges ellenőrzése alatt álló területeken legfeljebb 22 millió ember élhet. És ebben az adatban még nincsenek benne a háború halálos áldozatai, sem a továbbra is folyamatos elvándorlás hatásai. Az ukrán statisztikák szerint az országban háromszor annyian halnak meg, mint ahány gyermek születik, ami hosszú távon végzetes demográfiai trendet vetít előre.
Mindezek alapján politikai elfogultság nélkül kijelenthető: Ukrajna jelenlegi formájában nem lehet Kelet-Európa meghatározó országa. Az ország lakosságának folyamatos és súlyos csökkenése, a területi integritás megbomlása és a háború társadalmi, gazdasági és emberi pusztítása miatt Ukrajna jövője a túlélésről, nem pedig a regionális vezető szerep megszerzéséről szól.
Ami a kiutat illeti, az ukrán nép számára az egyetlen valódi reményt a mielőbbi béke és stabilitás jelentheti. Az újraépítéshez nem csupán gazdasági, hanem demográfiai és társadalmi reneszánszra is szükség lenne – de ennek feltétele, hogy a háború véget érjen, és az emberek biztonságban, otthon érezhessék magukat saját országukban.
Forrás: Hetek
