U17: döntetlennel folytatta a selejtezőt a magyar válogatott Szerbia ellen

Németh Antal együttese a második félidőben vezetést szerzett a szerbek elleni Eb-selejtezőn Portugáliában, de a szerb válogatott a hajrában megmentette az egyik pontot.

A magyar férfi U17-es válogatott a házigazda portugáloktól elszenvedett 2-0-s vereséget követően szombaton a hollandokat 1-0-ra legyőző szerbekkel találkozott a portugáliai tornán. Németh Antal négy helyen változtatott a portugálok elleni kezdőcsapatán, és az első félidőben jól működött a taktika: szinte végig a magyar válogatott akarata érvényesült, a szerbek nem találtak fogást a magyar csapaton.

A fordulás utáni percekben sem változott a játék képe, a 68. percben megérdemelten szereztek a magyarok vezetést: egy labdaszerzés után vezetett akció végén Galambos János volt eredményes. A gól után jóval több kockázatot vállalt a szerb együttes, és ebben a periódusban már egyértelműen veszélyesebben játszott, de a hajráig jól állták a sarat a magyarok, tartották az előnyt. A 84. percben az egyik magyar játékos fejsérülés miatt a földön maradt, a játékvezető viszont továbbengedte a játékot, a szerbek pedig kihasználva ezt a lehetőséget, megszerezték az egyenlítő találatot, és egyben beállították az 1-1-es végeredményt.

A magyar válogatott kedden a hollandok elleni mérkőzéssel zárja a viadalt.

Szerbia-Magyarország 1-1 (0-0)

Magyarország: Balogh T. Márk – Árnits Olivér, Lakatos Kristóf, Prettenhoffer Márton, Csóka Dominik – Zubor Ádám, Rab Bence (Petrók Viktor, 89.), Palkó Áron, Magyarics Erik (Milicz Péter, 79.) – Gólik Benjámin (Wébel Máté, 66.), Galambos János (Kátai Szabolcs, 89.)

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

hagyomány

Márton napja van ma

Márton napjához sok néphagyomány kapcsolódik, azt legtöbben tudják, hogy ilyenkor libát szoktunk enni és újbort inni, de miért is ünnepeljük

foci

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap

A Madame Tussauds Budapest bejelentette, hogy Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap. A magyar válogatott kapitánya és a Liverpool játékosa kétszer is