Vadászgépet vásároltak a szerbek Magyarországtól

A harci járművet a Magyar Honvédség az Oroszországgal való közös államadósság kiegyenlítéseként kapta még 1993-ban. A Magyar Nemzet azt írja, hogy hazánk nagyjából 15 éve nem használta ezt a típusú vadászgépet, azóta többször is megpróbáltuk eladni őket. Az elmúlt években egyébként történt már több hasonló üzletkötés Magyarország és Szerbia között. A szerb honvédelmi miniszterhelyettes szerint elképzelhető, hogy további repülőgépeket vásárolnak majd Magyarországtól.

A Szerb Légierő és Légvédelem 2024 nyarán egy MiG–29-es vadászgéppel bővült, ez immár a tizenötödik vadászgépünk – mondta a Tango Six szerb portálnak Nenad Miloradovity, Szerbia honvédelmi miniszterhelyettese. A Magyar Nemzet szemléje szerint a szerbek egy magyar vadászgépet vásároltak meg, amely megegyezik az egykori Jugoszláv Néphadsereg vadászrepülőjével, és valószínűleg alkatrészdonorként funkcionál majd. Nenad Miloradovity elmondta: az üzlet Magyarország és Szerbia között létrejött katonai együttműködés részeként valósult meg.

Melyik vadászgéptől vált meg Magyarország?

Mint a fenti fotó feliratán is látható, a szerbek által megvásárolt MiG–29-es repülőgép a Dongó századot erősítette egykoron. Több mint harminc éve, 1993. június 29-én jelentette be Szenderi László, a Honvédelmi Minisztérium akkori politikai államtitkára, hogy az orosz államadósság közel felének (800 millió amerikai dollár az 1,7 milliárdból) fejében többek között 22 darab MiG–29B harci és hat darab UB harci gyakorló vadászgépet rendeltek a légierő részére. A repülőgépeket a kecskeméti MH59 Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred kötelékébe helyezték. A gépek két vadászrepülő-század – a Puma és a Dongó – századhoz kerültek.

Miket vásároltak még Magyarországtól a szerbek?

Az elmúlt években egyébként történt már hasonló üzletkötés Magyarország és Szerbia között: Szerbia 26 BTR–80A páncélozott gyalogsági harcjárművet vásárolt hazánktól. 

A teljes cikk ITT olvasható el!

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT