A szerb kormány a mai ülésén elfogadta a fiatalok első ingatlanvásárlását támogató törvényjavaslatot, valamint egy rendeletet, amely két rendkívüli, öt-öt százalékos béremelést ír elő a pedagógusok számára, március 1-jétől és október 1-jétől – erősítette meg a Pénzügyminisztérium a Tanjug hírügynökségnek.
Mali miniszter a kormányülés előtt kijelentette, hogy várhatóan február folyamán elfogadják a parlamentben a fiatalok lakásvásárlását támogató törvényt, amely március 1-jétől lépne hatályba.
Elmondása szerint ez a fiatalokat érintő legfontosabb törvény, mivel lehetőséget nyújt számukra, hogy állami támogatással lakáshoz jussanak, és emellett ösztönözni fogja a gazdaság és az építőipar növekedését is.
Kiemelte, hogy az állam két elemet fedez a hitelből: a kezdeti önrészt és az első hat év törlesztési időszakában a kamatokat.
Hangsúlyozta, hogy nincs jövedelmi korlátozás a hitelfelvevők esetében, és a 20 és 35 év közötti fiatalok számára ez a lehetőség jövedelemtől függetlenül biztosított lesz.
Mali elmagyarázta, hogy a hitelt a 20 és 35 év közötti munkanélküliek is felvehetik, de hitelképes kezesre lesz szükségük.
Példaként említve egy 100.000 euró értékű lakást, Mali elmondta, hogy a jelenlegi piaci feltételek szerint az önrész 20.000 euró lenne, azonban mivel ezeknél a hiteleknél az állam a garanciát vállalja, az önrész csupán egy százalék, azaz 1.000 euró lesz.
Mivel az állam az első hat évben a kamatokat is támogatja, Mali szerint ezek a hitelek ebben az időszakban jelentősen kedvezőbbek lesznek, mint az albérleti díjak.
„A bankok készen állnak, több bank elfogadta ezt a programot. Most arra várnak, hogy elfogadjuk a törvényjavaslatot és megismerjék a részleteket. Március 1-jétől indul a program” – hangsúlyozta a miniszter.
Forrás: VajdaságMA