Hamarosan szerb műhold a világűrben

A Mozaik nevű szatellit 2-3 évig maradhat Föld körüli pályáján

Hamarosan űrbe küldhetik az első szerb műholdat, amely a tervek szerint a Napról és Szerbiáról készít majd felvételeket. A Mozaik elnevezésű műholddal kapcsolatos tervekről Milan Stojanović, a Belgrádi Csillagvizsgáló munkatársa nyilatkozott a Politika napilapnak.

Stojanović elmondása szerint a Szerbia és a Nap megfigyelése mellett az is cél, hogy a kutatók új kompetenciákra tegyenek szert, kezdve a műhold alkotóelemeitől a szatellit űrbe juttatásáig. Ez lehetőséget ad arra, hogy később akár nagyobb űreszközöket is készíthessenek idehaza. A Mozaik egy kisebb, 10x10x10 centiméteres CubeSat lesz. A Nap tanulmányozásához szükséges spektrométert készen vásárolják meg, míg a műhold többi alkatrészét a kutatók készítik majd.

A műholdat a tesztelést követően azon országok valamelyikének a segítségével küldik űrbe, amelyek ilyen szolgáltatást kínálnak. A Mozaik 2025 végén vagy 2026 elején kerülhet az űrbe, majd 2-3 évig maradhat Föld körüli pályáján. Éppen ebben az időszakban következhet be a 11 éves napciklus maximuma, ezért külön jelentőséggel bírna, ha ekkor a szerbiai kutatók is megfigyelhetnék a Napot.

Montenegró is versenyben

Montenegró megelőzheti Szerbiát a saját műhold vonatkozásában, mivel a szomszédos ország már tavaly bejelentette a Luča nevezetű szatellit projektjét. A projektet három fiatal kutató kezdeményezésére karolta fel a kormány. Montenegró két évvel ezelőtt meteorológiai ballont küldött fel a világűr peremére.

A Montenegro Space Research űrkutató ügynökség 2025 elején küldheti űrbe a Luča, szintén CubeSat típusú műholdat, amelynek tesztelése már folyamatban van. Az Euronews szerbiai szerkesztőségének márciusi összeállítása szerint a műholdat Oroszországból vagy Kazahsztánból lőhetik fel. Az ügynökség munkatársai egy szuborbitális rakétán is dolgoznak, ami valószínűleg jövő év elejéig készül el. Ezután orbitális, azaz Föld körüli pályára küldhető rakétán terveznek dolgozni, és egy második műhold indítása is tervben van, amit a SpaceX Falcon rakétájával küldhetnek fel.

Forrás: MagyarSzó/ Képünk illusztráció.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT