Hamarosan érkezik a legszebb meteorraj, a Perseidák. A hullócsillagok augusztus 12-én lesznek a leglátványosabbak, főleg, hogy óránként akár 75-100 meteor is feltűnhet majd az égbolton.
Habár a Perseidák rajhoz tartozó meteorok már július közepe óta megfigyelhetők az égen, a leglátványosabb időszak idén is augusztus első felében várható. Az előrejelzések ugyan sosem lehetnek teljesen pontosak, de azt már tudni, hogy akik el szeretnék csípni a hullócsillagokat, azoknak a hétvégén érdemes kisétálni a városokból olyan helyszínekre, ahol alacsony a fényszennyezés.
A maximum idén augusztus 12-én, hétfőn fog bekövetkezni helyi idő szerint délután 4 órakor, ugyanakkor viszont augusztus 10-én, 11-én és 13-án hajnalban is jó eséllyel láthatunk meteorokat.
Mint ahogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló írja, ehhez hozzájárul majd, hogy a félhold helyi idő szerint 22:54 körül nyugszik, így utána sötétebb égbolt várható. A fényszennyezéstől mentes helyeken már sötétedés beállta után kereshetjük a meteorokat – egy tipikus Perseida-meteorid másodpercenként 59 kilométert tesz meg, legtöbbjük pedig maximum 30 kilométeres magasságig süllyed le. Amelyik túléli ezt a legköri becsapódást, az ezt követően kihuny, és szabadesésben érkezik meg a felszínre.
A maximum lezajlását követően augusztus 24-ig napról napra ritkábban látszanak az égbolton.
A Perseidák szülőégitestje a 109P/Swift-Tuttle üstökös, amely átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. A Svábhegyi Csillagvizsgáló idén is egy kétnapos rendezvényt szervez a jelenség köré: az előadás mellett lesz helytörténeti séta, labor, meteoritvizsgálat és lézeres csillagképtúra is.
Forrás: driver.hu