Véget ért az idei Exit

Vasárnap éjszaka véget ért a térség, de Európa egyik legnépszerűbb nyári zenei fesztiválja, az Exit. A fesztivál négy napja alatt a világ pillanatnyi könnyűzenei életének legnagyobb nevei léptek fel a péterváradi várban felállított színpadokon. Fellépésükre több mint 210 ezren voltak kiváncsiak.

Tom Morello, Ofenbach, Steve Angello, Bonobo, Black Coffee. Sztárfellépők sora zárta az idei Exit Fesztivált. A látogatók élményekkel telve távozták.

Öt napon át több mint ezer fellépő szórakoztatta a fesztiválozókat az Exiten. A látogatók mintegy 40 színpad és fesztiválzóna közül válogathattak. Idén kiemelt figyelmet kapott az újrahasznosítás népszerűsítése is. Fiatalok csoportjai hátitáskákkal felszerelkezve járták a fesztivált és gyűjtötték a műanyagpalackokat és fémdobozokat. A szervezők kuponokat biztosítottak azok számára, akik begyűjtötték a palackokat vagy dobozokat. A kuponokért ingyen ital járt.

A szervezők hangsúlyozták, az idei Exit a szülők és gyerekek jegyében zajlott, úgy a színpadokon, mint a közönség körében.

„A Kovačević család három generációja volt jelen a fesztiválon, mára már hagyományosan – az Exit alapítója és igazgatója, Dušan Kovačević, az édesapja, Ilija, és fiai, Lav és Noah. Felnőtt egy generáció, voltak srácok, akik szüleikkel jöttek, hogy találkozzanak az új generáció sztárjaival. A résztvevők közül pedig Tom Morello a 13 éves fiával, a gitáros csodagyereknek számító Roman Morellóval lépett színpadra, de Max Cavalera is fiával, Igor Juniorral lépett fel”, áll az Exit közleményében.

Az idei fesztivál befejezésével megkezdték az elkövetkező, jubileumi Exit szervezését, hiszen a több rangos nemzetközi elismerést bezsebelő Exit jövőre ünnepli negyed évszázados fennállását. A 2025-ös Exitet július 10-e és 13-a között rendezik meg változatlan lelkesedéssel, változatlan helyszínen. A legkedvezőbb árú jövő évi belépőkre máris lehet regisztrálni és aki péntekig, július 19-éig megvásárolja a jövő évi belépőt, biztos lehet benne, hogy a legkedvezőbb áron fogja megkapni, közölték a szervezők.

Forrás: VajdaságMA

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Franciaország

Baráti hangnemben tárgyalt Vučić és Macron

Aleksandar Vučić szerb elnök telefonbeszélgetést folytatott Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel, amely során a kétoldalú kapcsolatok mellett a Nyugat-Balkánt érintő