A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt június második felétől erős forgalom várható magyar-szerb határszakaszon, főként a Csongrád-Csanád vármegyéhez tartozó határátkelőhelyeken.
A vármegyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője elmondta, június második felétől július végéig a Magyarországról kilépő irányba alakulhatnak ki torlódások, augusztus elejétől egészen szeptember végéig a belépő oldalon várható intenzívebb forgalom. A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első két hete számít, amikor mindkét irányban lehetnek sorok – közölte az őrnagy.
Tavaly a három nyári hónapban a vármegye határátkelőhelyeit 5,5 millió utas és 1,6 millió jármű vette igénybe. A legforgalmasabb a röszkei autópálya-határátkelőhely, melyet egy átlagos nyári napon 22 ezren használnak, ez a szám hétvégente 50 ezer fölé is nőhet – tudatta az osztályvezető.
Forrás: Pannon RTV
Fotó: index.hu