„Számunkra az egész Balkánon megnyugszik majd a helyzet, és minden más lesz akkor, amint kezünkbe vesszük a dolgokat és megoldjuk a saját problémáinkat”, nyilatkozta a szerb elnök a Dnevni Avaz szarajevói lapnak.
Az elnök hangsúlyozta: jobb lesz nekünk, ha nem lesz semmilyen közvetítő a tárgyalásokon, és ha azt mondhatjuk majd, hogy találkozzunk ott, ahol csak akarnak: Goraždében, Banja Lukában, Nišben, Grudében vagy bárhol.
„Beszéljünk a problémákról, de legyünk magunk közt”– mondta az elnök, és úgy értékelte: az a probléma, hogy a külföldiek soha nem engedték, hogy mi egymás között beszéljük meg a kérdéseket.
Szerinte az a probléma, hogy a külföldiek soha nem engedték, hogy egymás között beszéljünk, és a bosnyák vezetés egy része mindig is úgy gondolta, hogy a saját oldalukon tudhatják Amerikát, Németországot és ki tudja még kit, és őket használják – mint fogalmazott – verőlegényként Szerbia és a szerbek ellen.
A szerb elnök kijelentette, hogy az 1244-es határozat a JSZK és jogutódja, a Szerb Köztársaság területi épségéről szól, de ebből a határozatból a külföldiek csak azt veszik át, ami nekik tetszik.
„Tetszik nekik az 1244-es határozat, mert NATO-katonákat küldhetnek Koszovóba, de az már nem tetszik nekik, hogy Szerbia ezer katonát és rendőrt küld. Ez így működik, de az, ami Szerbiára kellene, hogy érvényes legyen, az már nem az” – mondta Vučić.
Forrás: VajdaságMA